Különleges vállalkozás keretében mutatja be Kocsis Zoltán hatrészes sorozata a százötven éve született francia zeneszerző, Claude Achille Debussy életét és művészetét. Nem hagyományos koncertekre kell gondolni, hanem olyan összművészeti előadásokra, amelyekben a zene mellett a költészet, a színház és a tánc is képviselteti magát, s a különféle művészeti ágak egymást erősítik. Ennek köszönhetően többet kapunk, mint egy életmű keresztmetszetét, és többet, mint betekintést a zeneirodalom egyi...k legeredetibb alkotóműhelyébe: egy kor, a párizsi századforduló elevenedik meg a Fesztivál Színház színpadán.
Az első est mindjárt két zenetörténeti korszak találkozásához vezet bennünket: megismerhetjük, hogyan kapcsolódott Debussy a romantikához, azon belül is Wagnerhez, és hogyan szakadt el ettől a stílustól. Beleolvasunk majd a Wagner-rajongó Baudelaire híres cikkébe, valamint olyan művekbe is belehallgatunk, mint Wagner Trisztán-előtanulmányként szolgáló Wesendonck-dalai, vagy Debussy zongoratriója, amelyet még tizennyolc éves korában írt - ugyanannak a Nagyezsda von Meck asszonynak, aki Csajkovszkijt is támogatta…
Támogató: Nemzeti Kulturális Alap
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.