Az Európa legjelentősebb koncerttermeit összefogó szervezet, az ECHO húsz intézményt tömörít, köztük például a bécsi Konzerthaust és Musikvereint, a kölni Filharmóniát, a barcelonai Auditorit, a londoni Barbicant, az athéni Megaront és a budapesti Művészetek Palotáját. Az Európai Koncerttermek Szervezete minden évben hat fiatal muzsikust választ ki, hogy fellépési lehetőséget biztosítson számukra: ez a Rising Stars program, a jövő csillagait felvonultató sorozat.
A 2012/2013-as évadb...an Daniela Koch osztrák fuvolaművész is a kiválasztottak közé került. A húszas évei elején járó muzsikus a salzburgi Mozarteumban tanult. Számos versenyen ért el első vagy dobogós helyezést, s több ízben is kapott különdíjakat. Mint mondja, élete eddigi legnagyobb sikerét 2009-ben a japán Kobe Nemzetközi Fuvolaversenyen érte el, amelyen 230 induló közül lett első. Fiatal kora ellenére több földrészen koncertezett, a Müncheni Filharmonikusok ösztöndíjasa és a Bambergi Szimfonikusok első fuvolása, de dolgozott már a Bécsi Filharmonikusokkal is, s muzsikált többek között Christian Thielemann, Christoph Eschenbach, Paavo Järvi, Dennis Russell Davies és Fischer Ádám vezényletével. A kritikák technikai akadályokat nem ismerő könnyedségét, elegáns játékmódját dicsérik - teljes joggal.
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.