Felix Mendelssohn rövid élete alatt csaknem annyit volt úton, mint Mozart. Őt is az édesapja vitte, illetve küldte először Európa kulturális szentélyeibe: Párizsba, Londonba, Rómába. Ezzel párhuzamosan Felix utazó virtuózzá vált: zongoraművészként, karmesterként és zeneszerzőként szerepelt városokban, koncerttermekben, zenekarok élén, arisztokraták palotáiban, amatőr és hivatásos muzsikustársakkal, sztárokkal. Szinte állandó vándorlásának oka az volt, hogy Némethonban - elsősorban származ...ása miatt - nem sikerült olyan vezető pozíciót szereznie, amelyben mintegy a nemzet zeneszerzőjeként mutatkozhatott volna meg. Irányító szerepe a lipcsei Gewandhaus Zenekar és hangversenyközpont élén történelmi jelentőségű ugyan, de elhivatottsága, erős német zenei identitása, s nem utolsósorban zsenialitása többre is alkalmassá tette volna.
Vándorlásai során részben az élmények érzékenyen reagáló gyűjtőjeként ismerjük meg: benyomásait nemcsak zenében, hanem rajzokban és akvarellekben is rögzítette. Másrészt a vándorló életforma, az otthontalanság zsidó örökségként nehezedett rá - így váltak az útirajzok esetenként lélekrajzokká. Ezen a hangversenyen mindkét zenei albumba, a festőibe és a vallomásosba is belepillantunk.
Rendező: Concerto Budapest, Liszt Akadémia, Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.