A Szerelmi dalkeringők megszületésében nagy szerepet játszott, hogy Johannes Brahms (reménytelenül) beleszeretett Robert Schumann lányába, Julie-ba. A dalkeringőkkel forró érzéseinek adott kifejezést.
„Ki kell irtani belőle a banalitásokat, játszhatóvá kell tenni néhány lejátszhatatlan részt” - vélte Nyikolaj Rubinstein, amikor Pjotr Csajkovszkij megmutatta neki b-moll zongoraversenye partitúráját. A barátai véleményére máskor sokat adó zeneszerző ezúttal megmakacsolta magát, és semmin sem... változtatott, kivéve az ajánlást: Rubinstein nevének a helyére Hans von Bülow-ét írta. A nagy német pianista és karmester is nehéznek találta a zongoraszólamot, ám miután alaposabban tanulmányozta a kottát, kijelentette, hogy „a mű bőségesen kárpótol a fáradságért”. A darab máig tartó sikere őt igazolta.
VII. szimfóniáját Sosztakovics 1941 júliusában kezdte komponálni, abban az időben, amelyben hazáját megtámadta Németország. Decemberre elkészült művét így ismertette: „Az első […] tétel dramatikus, sőt mondhatnánk, tragikus karakterű. Békés életünket fenyegető esemény, a háború zavarta meg, és mindent a háború törvényeinek kellett alávetnünk. De a zenének másik mondanivalója is van: rekviem, amely a nép gyászát fejezi ki halott hőseiért. A következő két tételt közjátéknak szántam, a háborúval szemben ezek az életet hirdetik. […] Vitába szálltam azzal a felfogással, hogy »háborúban hallgatnak a múzsák«. A negyedik tételt győzelmünk kifejezésének szántam. […] A fény diadala a sötétség felett, a bölcsességé az őrület felett, az emelkedett humanizmus győzelme az irtózatos rémuralom felett.”
(A koncertet 17.45-kor műismertetés előzi meg.)
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.