A koncert első felében két, egymáshoz közeli időben született, nem hivatalosan tanítvány- és mester-viszonyban álló zeneszerzőtől való művet hallhat a közönség.
Anton Webern (1883-1945) 1908-ban komponált Op. 1-es, Passacaglia című műve a barokk korból származó kötött basszus feletti variációsorozatot értelmezi újra, modern hangszerelési eszközökkel. Az ellenpontos technika azonban lehetőséget ad az érzékien szép hangzás kibontására is, így Webern e korai alkotása ma már a modern zene klas...szikus művének számít.
Az Arnold Schönberg és tanítványai, Alban Berg és Anton Webern által önként vállalt példaképnek és mesternek tekintett Gustav Mahler (1860-1911) a maga pályájának egyik klasszikus alkotását jelentő, Gyermekgyászdalok című dalciklusát 1901-1904 között alkotta kedvenc költője, Friedrich Rückert gyermekei halála hatására megírt öt elégiája nyomán. A feleség, Alma Mahler szerint Mahler ezzel a sorozattal kihívta maga ellen a végzetet, amivel arra utalt, hogy nem sokkal megírása után ő is elvesztette egyik gyermekét. „A ciklussal Mahler megragadó lírai művet alkotott. Zenei anyagát nemes szimfonikus melodika adja, … (ám) a legerősebb drámai hatás sem csábítja Mahlert arra, hogy átlépje a dalszerűség határait” - írta Bruno Walter, aki nemcsak egyik leghivatottabb tolmácsolója, de egyik legszemélyesebb barátja is volt a 100 éve elhunyt osztrák mesternek. Ugyanakkor egyik életrajzírója, Kurt Blaukopf a következőket írja: „Mahler zenéje itt már megszabadul a korábbi dalművészetét jellemző stílusjegyektől, az egyszerű folklórtól, az indulóritmustól, a katonai szignáltól, a népies-táncos hangvételtől, és olyan csúcsra emelkedik fel, ahonnan már Schönberg ... Pierrot Lunaire-je (1912), Anton Webern Rilke-dalai (1910) és Alban Berg Altenberg-dalai (1912) is láthatók”.
A koncert második felében a Pannon Filharmonikusok a magyar zenei élet nagy adósságtörlesztéséből veszi ki ismét a maga részét. Az elmúlt fél évszázadban a politikai okok miatt szinte száműzött Dohnányi Ernő (1877-1960) 1944-ben elkezdett és végleges formájában 1956-ban befejezett 2., E-dúr szimfóniáját adják elő, a néhány éve bemutatott 1. szimfónia, a Ruralia Hungarica és a Szimfonikus percek után.
Rendező: Pannon Filharmonikusok
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.