Az est vendégművésze, Olga Kern muzsikus családból származik, felmenői között találjuk Csajkovszkijt és Rachmaninovot is. Számos versenyen indult, és szinte valamennyin az élen végzett, vagy különdíjat kapott. Harminckét év után ő volt az első, aki arany medált nyert a Van Cliburn Nemzetközi Zongoraversenyen; azóta az egyik legnagyobb független lemezkiadó művésze. A koncerten azt a versenyművet szólaltatja meg, amelyben a zongora mellett a trombita is szólisztikus szerepet játszik. A mű hu...moros, szarkasztikus jellegét aláhúzó szólamot a zenekar kiváló szólamvezető művésze, Tóth László adja elő. Bevezetésként Richard Wagner romantikus nagyoperájának nyitánya csendül fel, amely a mű két szellemi vonulatát állítja egymással szembe: a transzcendens hit és a földi örömök motívumai csapnak össze. Utóbbi a vibráló, látomásszerű középrészben jelenik meg, amely hangszerelése miatt az egyik legmodernebb muzsikának számított a korban. A koncert második felében a 19. század végi avantgárd egyik kulcsfigurája, a zenekarból azelőtt sosem hallott színeket elővarázsló Richard Strauss nagyszabású „dolgozata” kerül terítékre. A zeneszerző 1896-ban befejezett szimfonikus költeményével nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy összefoglalja egy filozófiai mű, Friedrich Nietzsche az emberi lét nagy kérdéseit felvető Zarathustrájának leglényegesebb mozzanatait. A szüzsé kiváló alkalmat adott a harmincöt éves komponistának, hogy sajátos zenei eszközeivel fejezze ki azt, utánozhatatlan zenekarkezelő virtuozitásával.
Rendező: Nemzeti Filharmonikusok
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.