Évadnyitó koncertjüket a Nemzeti Filharmonikusok hagyományosan Bartók Béla halálának évfordulóján, vagy annak közelében, ezúttal az előestéjén tartják. 2008-2009-es évadjukat olyan szerző művével indítják, aki pályája elején nagy hatással volt Bartókra. Claude Debussy (mert hiszen róla van szó) Bartók mellett egyúttal az est karmesterének, Kocsis Zoltánnak is egyik kedvenc zeneszerzője. A Stéphane Mallarmé verse ihlette népszerű zenekari költemény, az Egy faun délutánja csupán az első rész...e egy eredetileg háromtételesre tervezett műnek, a másik kettő azonban soha nem készült el. Ez az egy, a Prélude viszont rendkívül népszerű, már a bemutatón is nagy sikert aratott.
Még ennél a darabnál is közismertebb és közkedveltebb Beethoven egyetlen hegedűversenye, amelyet ezúttal világhírű művész szólaltat meg. Vadim Repin csodagyerekként kezdte pályáját, tizenöt éves korában már a Carnegie Hallban adott koncertet, s azóta is a legmagasabban jegyzett hegedűművészek közé tartozik. A Nemzeti Filharmonikusoknál immár visszatérő vendég: 2007 áprilisában szintén a Művészetek Palotájában lépett fel a zenekarral Brahms Hegedűversenyének szólistájaként - óriási sikerrel. Érthető tehát, hogy a zenekedvelők rendkívüli izgalommal várják újabb budapesti vendégszereplését.
A koncert második felében Kocsis Zoltán egy másik kedvelt komponistája, Rachmaninov II. szimfóniáját dirigálja. A százegy évvel ezelőtt - és éppen százegy évvel Beethoven hegedűversenye után - született alkotást a kritikusok egy része mindig is bírálta állítólagos szentimentalizmusa miatt, jóllehet nagyon pontosan és tudatosan szerkesztett, szoros motivikus összefüggésrendszerbe ágyazott kompozícióról van szó.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.