A koncert Richard Wagner rajongóinak és a műveivel csak most ismerkedőknek egyaránt vonzó programot kínál. A Magyar Állami Operaház vezető karmestere, Kovács János személye, a nagyszerű Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar pedig ugyanúgy garancia a magas színvonalra, mint a kitűnő német énekes közreműködése.
Will Hartmann a Covent Gardenben még lírai baritonként debütált 1998-ban, de később hangfajt váltott, s Harrison Birtwistle és Benjamin Britten operáiban már így énekelt Londonban.... Szerződés kötötte a kölni és a hamburgi operaházhoz, majd a stuttgarti Állami Színház tagja lett. Vendégszerepelt többek között Bonnban, a berlini Deutsche Operben, a müncheni és bécsi Staatsoperben, Grazban, Rómában, Madridban, Párizsban és az Edinburghi Fesztiválon. 2006 júniusában Loge szerepében debütált a lisszaboni São Carlos Nemzeti Színházban. Több nemzetközi versenyen nyert díjat, köztük a Wagner-énekesek számára kiírt Alexander Girardi Versenyen Coburgban.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.