A Kovács László által már több mint huszonöt éve vezetett együttes napjaink egyik legnagyobb magyar zongoraművészével adja elő Mozart egyik legnehezebbnek tartott zongoraversenyét. Weiner Leó Szvitjét először Reiner Frigyes vitte sikerre 1933-ban. A koncert második részében szintén egy olyan alkotás hangzik el, amely egy neves dirigensnek is sokat köszönhet: a brit Elgar 1899-ben írt variációsorozatára a magyar származású Richter János hívta fel a széles nyilvánosság figyelmét. A késő romantikus... alkotás különlegessége, hogy témája titokzatos: nyíltan felismerhetően sosem szólal meg, további rejtélyes jellegzetessége pedig, hogy valamennyi variáció élén egy monogram áll, amellyel a zeneszerző egy-egy barátjára utal - más feltevés szerint a műben önarcképét festette meg.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.