Négy híres nyitány, négy népszerű szimfónia Beethoventől, négy Bartók-versenymű plusz egy ritkaság - ezt kínálja a Magyar Telekom Zenekarának Beethoven-Bartók bérlete.
A bérlet harmadik, november 18-i hangversenyének első műsorszáma az idősebb hallgatókat minden bizonnyal 1956 forradalmára emlékezteti. A Magyar Rádió ugyanis a szovjet csapatok bevonulása idején újból és újból az Egmont-nyitányt forgatta le. A vészterhes időket átélők azóta is reflexszerűen társítják a zenéhez Nagy Imre han...gját: „csapataink harcban állnak…”
A következő műsorszám Bartók I. zongoraversenye (a szólista ismét Ránki Dezső). Egyike a komponista legmerészebb hangú alkotásainak. Második tétele hosszabb ütős bevezetővel kezdődik - hallatlan újdonság volt ez 1926-ban, a mű keletkezése idején - a zongora is úgy szólal meg, mintha egyike lenne az ütőhangszereknek.
Szünet után kerül sorra a „különlegesség” - az op. 130-as, hat tételes B-dúr vonósnégyes utolsó előtti tétele, vonószenekari átiratban. Karl Holz (Schindlernél feltétlenül megbízhatóbb) tanúsága szerint ez a Cavatina az idős Beethoven kedvenc szerzeménye volt: „ha csak felidézem magamban, könnyezni kezdek” - mondta egyszer baráti társaságban.
A kései mű után viszonylag korai zárja a Keller András-vezényelte koncertet: az I. (C-dúr) szimfónia. Hangsúlyoznunk kell: viszonylag korai, hiszen Beethoven már harmincadik életévében járt, amikor elég érettnek és felkészültnek érezte magát, hogy a szimfónia műfajában is versenyre keljen nagy elődeivel, Mozarttal, és egykori tanárával, Haydnnal. A négy tételes darab alapjában véve hagyományos szerkezetű, de számos eredeti, újszerű ötletet tartalmaz. A legérdekesebb talán a finale bevezetője. A Haydn-szimfóniákból ismert kontratáncot mintha a megszépítő messzeségből idézné fel Beethoven: egy erőteljes „g” hang után meg-megtorpanó skálamenetek (először csak három, majd négy hang, stb.) készítik elő a száguldóan gyors (s eleinte halk) főtémát.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.