Ez a különleges hangverseny a Liszt Akadémia egész tanéven át tartó, több részes előadás-, kurzus- és rendezvénysorozatának, Vashegyi György komplex mesterkurzusának záróeseménye, mely Joseph Haydn oratorikus műveinek feldolgozását tűzte ki célul.
A kurzus felépítése egyedülálló abban a tekintetben, hogy a zenei előadó-művészet és muzikológia több szakterületét összefogó programot kínál. Ennek köszönhetően a Zenekadémia különböző tanszékeinek hallgatói - egymástól is tanulva - együtt mélyü...lhetnek el Haydn oratorikus művészete elméleti és előadó-művészeti vonatkozásainak összefüggéseiben. A komplex, több részes kurzus különböző szakaszaiban énekesek, korrepetitorok, karvezetők, karmesterek, zenetudósok, egyházzenészek, régizene szakos hallgatók és természetesen az egyetem Alma Mater Kórusa és Szimfonikus Zenekara vesznek részt. A különböző szakaszok folyamán sor kerül ének-kurzusra, melynek végén a legkiemelkedőbb résztvevőkből kiválasztják a zárókoncert szólistáit; karmester- és karvezető-kurzusra, mely során a karmesterek, karvezetők, énekesek és korrepetitorok együttműködve mélyülhetnek el az oratorikus művek részleteinek feldolgozásában; közben az együttesek is megkezdik a felkészülést Vashegyi György kurzusvezető irányításával; a kurzus-sorozat utolsó periódusában a karmester, karvezető és énekes hallgatóknak lehetősége nyílik kórussal és zenekarral együtt dolgozva, teljes pompájukban is megismerkedni a művekkel.
A kurzussal párhuzamosan nyilvános rendezvényekre is sor kerül, például „beszélgetős” koncertekre, melyek során „élő” zenei példákkal illusztrált bevezető előadás után a kurzuson résztvevő növendékek előadásában hallhatunk részleteket az oratorikus művekből.
A záró hangverseny alkalmával pedig teljes egészében megszólal Haydn Az évszakok című, négy részes, hatalmas oratóriuma, a Liszt Akadémia magánének tanszékének szólistái, az Alma Mater Szimfonikus Zenekar és az Alma Mater Kórus (karigazgató: Erdei Péter) előadásában, Vashegyi György vezényletével.
Rendező: Liszt Akadémia
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.