A Budafoki Dohnányi Zenekar ebben az évben ünnepli alapításának 20. évfordulóját. Az ünnepi hangversenyen igyekeztünk olyan művek közül válogatni, amelyek valamilyen módon kötődnek a zenekarhoz, illetve olyanokat, amelyekben az együttes más oldaláról is bemutatkozhat.
A hangverseny első felében olyan produkciókat hallgathatnak meg, amelyben a zenekar bemutatja mindazt az értéket, műhelymunkát és innovációt, amely az elmúlt 20 évben felhalmozódott az együttesben.
A hangverseny másodi...k felében egy a zenekarhoz közel álló zeneszerző, Gyöngyösi Levente III. szimfóniáját hallhatják. A III. szimfónia ott folytatódik, ahol az első befejeződött. A szimfónia azért kapta a Születés címet, mert megírását a nemrégiben született kislánya ihlette. A kompozíció - mint elmondta -, négytételes, mégsem egészen klasszikus felépítésű, mert a belső arányai különösek. Az első tétel, amely a fogantatásról szól és a nagy találkozás extatikus örömét sugározza, adja a mű egyik felét, a másik rész 'a belül', 'a születés' és 'a kívül' alcímet kaphatja. „Az újszülöttlét ábrázolásához, a 'kívül' tételhez, hogy új hangszínt találjak, a Mahlernél is érvényes eszközt alkalmaztam: énekelt vers szólal meg, József Attila Tedd a kezed című költeményére.”
Kodály Galántai táncok című kompozíciójának egy különleges előadását hallhatják ezen az estén. Vérbő verbunkos muzsikát hallhatnak, amit virtuóz zeneszerzői technika és széleskörű zenei műveltség birtokában emelt Kodály a magasrendű szimfonikus alkotások színvonalára. A nagyszabású táncköltemény ezer arcot villant fel, ezer színt, hangulatot, ízt kínál a hallgatónak, bemutatva a magyar népi mulatságok gazdagságát, vidámsággal váltakozó mélabúját. Ezen az estén a szerző szándékaihoz hűen a népdalok először népi zenekari hangszereléssel is megszólalnak, melyet a zenekar tagjaiból alakult népzenei együttes mutat be.
Rendező: Budafoki Dohnányi Zenekar
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.