A Művészetek Palotájában már a hivatalos megnyitást megelőző időszakban, 2005 januárja és márciusa között, az úgynevezett próbaüzem alatt is szinte naponta léptek fel magyar szimfonikus zenekarok, amelyek így mintegy összképet adtak az ország zenekari életéről. Ennek a „spontán” kialakult összefoglaló áttekintésnek a kedvező tapasztalatai nyomán született meg az eseménysor megismétlésének a gondolata, immár tervszerű tudatossággal, egyszersmind a hagyományteremtés szándékával.
Így jö...tt létre 2006-ban a Symphonia Hungarorum - Magyar Szimfonikus Körkép hangversenysorozat, amelynek koncertjein 2007-ben tizenöt magyar szimfonikus együttes képviselteti magát. A részt vevő zenekarok - amint az tavaly is volt - műsorukat szabadon szerkeszthették meg, az egyetlen kérés az volt hozzájuk, hogy minden hangversenyen legalább egy 20. vagy 21. századi magyar zenemű is hangozzék el.
A műsor első száma a 2007-ben hetvenhetedik életévét betöltő Petrovics Emil tiszteletére hangzik el, aki alkotói fantáziáját - irodalomszeretete okán is - főként vokális művekben bontakoztatta ki. Ennek fényében érthető, hogy első szimfóniája megírása után csak négy évtizeddel fordult ismét e műfaj felé. Vallomása szerint a 2001-ben befejezett II. szimfóniában az emberi küzdelmekről, kételyekről, gondokról szól a maga magyar zenei nyelvén.
Nyikolaj Rimszkij-Korszakov és Pablo de Sarasate pontosan azonos időben élt, s elhangzó zenekari műveikben mindketten spanyol dallamokat és táncokat dolgoztak fel. Ida Rubinstein ugyancsak spanyol témájú balettet rendelt Maurice Ravel francia zeneszerzőtől, aki ezután, 1928 nyarán zongoráján különös dallamot pötyögött ki egy ujjal. „Nem gondolod, hogy ennek a melódiának van valami makacsság a karakterében?” - kérdezte barátjától. - A zenekari hangzást növelve megpróbálom majd annyiszor ismételni variálás nélkül, ahányszor csak lehet.” Így született meg a Bolero.
A koncert szólistája, a Szerbiában született és Franciaországban élő Nemanja Radulović csak 2007-ben tölti be huszonkettedik életévét, de máris számos versenygyőzelemmel hívta fel magára a figyelmet.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.