Pinchas Zukerman Tel-Avivban született; tanulmányait Izraelben, Fehér Ilonánál és a New York-i Juilliard Schoolban végezte. Négy évtizede a nemzetközi zenei élet egyik meghatározó személyisége. Bámulatos technikai felkészültsége mély zeneiséggel párosul; hegedűsként, brácsistaként, karmesterként, tanárként és kamarazenészként egyaránt az élvonalba tartozik. A 2010/11-es évadban több mint száz hangversenyen lépett fel Amerikában, Európában és Ázsiában. Kamarazenekarával, a Zukerman Chamber Player...s-zel fellépett Bécsben, Párizsban, Milánóban és Varsóban, karmestere volt a Royal Philharmonic Orchestra kínai, izraeli és európai turnéjának, vezényelte a New York-i és az Izraeli Filharmonikus Zenekart. Több mint száz lemeze 21 Grammy-jelölést kapott, 1980-ben a legjobb kamarazenei előadás, 1981-ben a legjobb szólista díját nyerte el. A Coriolan-nyitány 1807-ben keletkezett. Megírására H. J. von Collin Coriolan című drámája ihlette a zeneköltőt. A színmű Plutarkhosz nyomán rajzolja meg Coriolanus alakját, és Beethoven képzeletét nyilván a hős ábrázolásának lehetősége ragadta meg. A Coriolan-nyitány megírásánál Beethoven nem követte olyan híven a színpadi cselekményt, mint a Fidelióhoz írt Leonóra-nyitányokban. Koncentrált szimfonikus mű megalkotására törekedett, amely a dráma konfliktusának lényegét ragadja meg. Néhány fiatalkori, befejezetlen próbálkozástól eltekintve a D-dúr hegedűverseny Beethoven egyetlen műve e műfajban. Az 1806-ban komponált darab bemutatója még ez évben, karácsony előestéjén volt Bécsben, majd 1808-ban a Bureau des Arts et d'Industrie kiadónál "a Vienne et Pesth" nyomtatásban is megjelent. A mű utóéletének kuriózuma, hogy 1807-ben Beethoven zongoraversennyé is átírta és kadenciákkal látta el, de ebben a formájában soha nem terjedt el. Érthető, hiszen mondandója, megformálása minden ízében hegedűszerű. Három hónappal a drezdai ősbemutató után, 1911 májusában már a budapesti közönség is hallhatta Richard Strauss új operáját, A rózsalovagot. A siker óriási volt: Strauss életében a pesti Operaház több mint százszor tűzte műsorára a darabot. A Hugo von Hofmannsthal zseniális librettójára készült opera Mária Terézia korában játszódik, de a Monarchia aranykorától nosztalgiával búcsúzó Strauss zenéjében kulcsszerepet kap az 1820-as évek előtt nem is létező keringő. "Nem filozofikus zenét akartam írni, nem Nietzsche nagy művét a zene nyelvére lefordítani. Célom az volt, hogy képet fessek az emberi faj fejlődéséről a kezdetektől … a nietzschei Übermensch gondolatának megszületéséig" - írta Richard Strauss az 1896-ban komponált és még ez évben Frankfurtban, a szerző vezényletével bemutatott Imigyen szóla Zarathustráról. A nyolc részből álló szimfonikus költemény tehát nem programzene, még ha az egyes részek Nietzschétől vett alcímeket kaptak is. Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.