Schiff András a Kadosa Pál által útjára bocsátott, már-már legendás zongoristageneráció egyik legkitűnőbb tagja, hangversenyei a világ minden pontján a zenei élet ünnepi eseményei közé tartoznak. A Bartók-Pásztory-díjjal, a legjobb hangszeres szólistának járó Nemzetközi Komolyzenei Díjjal és Kossuth-díjjal kitüntetett művész szülővárosában is gyakran pódiumra lép, s szólistaként és dirigensként egyaránt rendszeresen dolgozik a Budapesti Fesztiválzenekarral.
A II. szimfónia Schubert e...redeti partitúrájának tanúsága szerint 1814. december 10-e és 1815. március 24-e között keletkezett. Ősbemutatójának - konkrét adatok híján - a zenetörténet egyelőre az újrafelfedezése utáni első, 1877. október 20-án Londonban lezajlott előadását tekinti.
Esterházy Miklós halála után, három évtizedes szolgálattal a háta mögött Joseph Haydn Bécsbe költözött. Ott kereste fel Peter Salomon londoni hangversenyrendező, s előnyös szerződést ajánlott neki. Az 1791-ben keletkezett D-dúr szimfóniát még abban az évben bemutatták az angol fővárosban. Melléknevét („Miracle - Csoda”) a koncertteremben állítólag lezuhant csillárnak köszönheti, amely csodával határos módon senkit sem sebesített meg, mert a közönség a színpad előterében ünnepelte a zeneszerzőt és az előadókat.
A K. 595-ös B-dúr koncert Mozart utolsó zongoraversenye. Összegző, szintézis jellegét egyrészt a megformálás páratlan biztonsága, a zenei elemek egymáshoz kapcsolásának tökéletessé csiszolt, kifinomult technikája, másrészt a jellegzetesen mozarti témák, karakterek áradó bősége adja.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.