„Méltó előcsarnok a szimfóniák épülettömbjéhez” - írta Molnár Antal találóan a Haydn-variációkról. A variációsorozat műfaja iránt erősen érdeklődő Brahms figyelmét a Haydn-témára barátja, az akkoriban Haydn életrajzán dolgozó Karl Ferdinand Pohl hívhatta fel (bár azóta kiderült, hogy a divertimentót, amelyben a témául választott Szent Antal-korál szerepel, nem Haydn írta). A dallamot Brahms nyolc változatban és egy passacaglia formájú fináléban dolgozta fel.
„Mindenekelőtt jó, igen s...zínvonalas zenét kell írni, vagyis olyan művet, amely szellemében és technikájában egyaránt lépést tart korunk követelményeivel. […] Elsősorban dallamosnak kell lennie anélkül, hogy triviálissá váljék.” E sorokat 1934-ben vetette papírra Szergej Prokofjev, és ez a törekvés vezethette, amikor nem sokkal később Robert Soetens francia hegedűművész számára megkomponálta II. hegedűversenyét. Mai szólistája, a japán Akiko Suwanai a verseny történetének legfiatalabb résztvevőjeként 1990-ben megnyerte a moszkvai Csajkovszkij Versenyt. 1992 óta koncertezik rendszeresen, s fellépett már Európa, Amerika és a Távol-Kelet szinte minden rangos zenekarával.
„Soha a zenei világ még nem várta ekkora izgalommal egy zeneszerző első szimfóniáját” - kezdte a híres kritikus, Eduard Hanslick Brahms I. szimfóniájának 1876-os bemutatójáról szóló beszámolóját. Még a tépelődő, saját tehetségében kételkedő, gyötrődve komponáló Brahms életművében is páratlan az a több mint két évtizedes vajúdás, amely e mű első vázlatai és befejezése között eltelt. A négytételes, monumentális alkotás a klasszikus szerkezet és a kiteljesedett romantikus fantázia ötvözete. Hans von Bülow „Tizediknek” nevezte, arra célozva, hogy az utolérhetetlennek hitt példaképtől, Beethoventől Brahms vette át a szimfóniaírás stafétabotját.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.