Kevéssel a drezdai ősbemutató után, 1911 májusában a budapesti közönség is hallhatta Richard Strauss A rózsalovag című operáját. Sikere óriási volt, a pesti Operaház még a szerző életében száznál többször műsorra tűzte. Hugo von Hofmannsthal librettója Mária Terézia korában játszódik, ám az 1820-as évek előtt még nem létezett keringő is kulcsszerepet kap a Monarchia aranykorától búcsúzó Strauss zenéjében. A valcereket ő maga fűzte össze koncerttermi előadásra alkalmas sorozattá.
A Ny...itány héber témákra 1919 őszén Amerikában született, és eredeti változata a zsidó zenészekből álló Zimro szextettnek készült. Szergej Prokofjev tíz nap alatt öntötte végső formába a zongorán improvizált témákat, és a New York-i bemutató sikere után darabját kiszenekarra is átírta. I. zongoraversenyét nyolc évvel korábban, még diákként komponálta, 1912-ben ő mutatta be Moszkvában, majd 1914-ben e művének az előadásával vizsgázott a Konzervatóriumban. A mai szólista, Alexander Toradze 1997-ben megjelent, az öt Prokofjev-zongoraversenyt tartalmazó albumát minden idők legjobb felvételének nevezte a tekintélyes International Piano Quarterly. A Tbilisziben született és az Egyesült Államokban élő zongoraművészt az orosz repertoár egyik legautentikusabb interpretátorának tekintik. Kiváló karmesterekkel dolgozik, és fellépett a világ szinte minden vezető zenekarával. A Fesztiválzenekar közönsége 2003 januárjában Prokofjev II. zongoraversenye szólistájaként hallhatta először.
A La Valse 1919-ben a párizsi Orosz Balett részére készült - innen „táncköltemény” megjelölése. A megrendelő Gyagilev, aki összeveszett Ravellel, végül nem mutatta be a darabot, a Bécset és a valcer világát megjelenítő, „fantasztikus és végzetes kavalkád” mégis szerzője mindmáig leggyakrabban játszott szimfonikus műve lett.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.