Még a 19. század végének dekadens életérzése ismeretében is meglepő, hogy az 1889-ben az akkor mindössze huszonöt éves és sikeres Richard Strauss a halálról és az elmúlásról írt szimfonikus költeményt, amelynek himnikus megdicsőülés-motívuma hatvan évvel később a távolból újra megszólal Négy utolsó ének című művében. Élete utolsó napján pedig ezt mondta: „A halál pont olyan, amilyennek a Halál és megdicsőülésben megírtam”.
Az 1830 és 1915 között élt Goldmark Károly egyik leggyakrabban játs...zott kompozíciója az 1874-ben született Hegedűverseny. A Wagnerért és Lisztért lelkesedő szerző darabjában a romantika zenei nyelvét megújító törekvéseknek nyoma sincs, inkább Mendelssohn és Spohr lírai hangvételével rokon. A művet a hangszer olyan nagyságai vitték világsikerre, mint Hubay Jenő, Auer Lipót, Geyer Stefi és Bronislaw Hubermann. Mai szólistája, az 1974-ben született Lendvay József világszerte koncertezik. A Fesztiválzenekarral is rendszeresen fellép, s Liszt Magyar rapszódiáinak és Brahms Magyar táncainak a Philips részére készített felvételein is közreműködött.
Az angol Edward Elgar negyvenkét éves volt, amikor Enigma-változatok című műve - „hivatalos” címén: Változatok egy eredeti témára (Enigma) - a Richter János vezényelte, 1899-es londoni ősbemutató után meghozta számára a sikert. Az enigma, a titok egyrészt a rejtélyes vonóstéma, amelyet a zenekar sohasem szólaltat meg, de megbújva, „rejtett kíséretként” minden változaton végigvonul; másrészt pedig az, hogy a variációkban a szerző barátai portréját formázta meg, de a kottában csupán a monogramjukat tüntette fel.
Michael Schønwandt jelenleg a Dán Királyi Operaház zeneigazgatója. Korábban a brüsszeli opera és a Berlini Szimfonikusok első vendégkarmestere volt, s rendszeres vendég a világ nagy operaházaiban és Bayreuthban. 2003 áprilisában már nagy sikerrel vezényelte Budapesten a Fesztiválzenekart.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.