Rendkívül izgalmas, mondhatni, különös műsorral érkezik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe az első számú orosz teátrum zenekara. Csajkovszkijtól nem a Rómeó és Júlia-nyitányfantáziát, hanem egy másik Shakespeare-dráma ihlette alkotást, az V. szimfóniával azonos időben, 1888-ban komponált Hamlet-nyitányt hallhatjuk. A francia Édouard Lalo tollából nem a Csajkovszkij által is jól ismert versenyművet, a Spanyol rapszódiát, hanem a három évvel későbbi, erőteljes és kísérletező szellemű G...ordonkaversenyt szólaltatják meg. Prokofjevtől pedig szintén egy ritkán játszott, 1945 novemberében éppen a moszkvai Bolsojban bemutatott balettből adnak elő meg részleteket. Ezúttal az a dirigens áll a színházi szolgálatot teljesítő, de 1919 óta önálló koncertekkel is jelentkező zenekar élén, aki 1986-ban a Ferencsik János Nemzetközi Karmesterverseny díjnyertese volt. Gintaras Rinkevicius a szentpétervári és a moszkvai konzervatóriumban is diplomát szerzett, 1988-tól vezető karmestere a Litván Nemzeti Szimfonikus Zenekarnak, melynek élén számos európai városban, nemzetközi zenei fesztiválon fellépett. Később a Lett Nemzeti Opera zeneigazgatója lett, kétszer is elnyerte a Lett Nemzeti Zenei Díjat, majd a Novoszibirszki Filharmonikus Zenekar vezető karmesteri tisztét is betöltötte. Rinkevicius korábban is dolgozott már a Bolsoj zenekarával, hiszen 2003-ban Prokofjev Rómeó és Júliájának bemutatóján ő dirigálta az együttest, amely olyan jól sikerült, hogy további produkciókra is felkérést kapott. Vendégkarmesterként olyan zenekarokat vezényelt, mint a Berlini Szimfonikusok, a Staatskapelle Weimar, a Szentpétervári Filharmonikus Zenekar vagy az Orosz Nemzeti Zenekar. A hangverseny közreműködője egy argentin születésű, Svájcban letelepedett művésznő, aki olyan rangos versenyeken nyert díjakat, mint a Nemzetközi Csajkovszkij- vagy a müncheni ARD-verseny, és a legnagyobb zenekarokkal ad koncerteket a Bécsi Filharmonikusoktól a Philadelphia Zenekaron keresztül a Birminghami Szimfonikusokig.
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.