A Zsolnay Gyár kitüntetett helyet foglal el a magyar kerámia és porcelánipar, a magyar iparművészet történetében. 1853-ban történt megalapítása óta eltelt másfélszáz év során a gyár termékei számos jelentős elismerést arattak, és eljutottak a világ minden részére.
Kiállításunk a gyárban folyó munka két területéről mutat be remekműveket. Egyrészt a Zsolnay Porcelánmanufaktúra jelenleg futó azon termékei közül válogattunk, amelyeket a gyár nemes tradícióinak méltó folytatásának tekintünk. <...br />
A kiállítás másik része kortárs műveket sorakoztat fel. Az Európa Kulturális Fővárosára való készülődés lázában született a gondolat, hogy fel kell éleszteni a Zsolnay Gyár és a kortárs képző és iparművészet termékeny együttműködését. A kortárs művészet jelenléte nemes Zsolnay tradíció. Olyan nevek fémjelzik ezt, mint Rippl-Rónai József, Martyn Ferenc, Victor Vasarely, hogy csak a leghíresebbeket említsük. 2008-ban először tíz vállalkozó szellemű művész - köztük néhány igazi élő klasszikus - tett kísérletet arra, hogy a még mindig unikálisnak számító Zsolnay-technológiák alkalmazásával autonóm, magas művészi színvonalat képviselő, de gyártásra is alkalmas tárgyakat hozzanak létre.
A kiállítás szerény méretei ellenére minden látogató számára nyilvánvalóvá teheti, hogy a Zsolnay-kerámiának és porcelánnak nem csak múltja van. A Zsolnay Gyár tehát jelenleg is él, termel, és emellett ambiciózusan gondolkodik jövőjéről is.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.