A Liszt-év alkalmából közel 200, a zeneszerzővel kapcsolatos dokumentumot gyűjtött össze az antikvárium a Művészetek Palotájában november 19-én, délelőtt 11-kor kezdődő árverésére. Eredeti Liszt-kéziratok, fényképek, első és korai kiadású kották várják elsősorban az érdeklődőket. A katalógusban külön fejezetet kaptak a híres kortársakhoz kapcsolódó dokumentumok, vagy azok a gyűjteményi darabok, amelyek Liszt emlékére készültek a halálát követő jubileumi években.
Liszt Ferenc élete hi...hetetlenül színes és fordulatokban gazdag volt. Korának szinte minden jelentős zeneszerzőjével és művészével találkozott, illetve levelezett. Ő volt az első olyan „sztár”, akit rajongók hada kísért, bárhová is ment. Autogramjaiért közelharcot vívtak, voltak, akik a kávézaccot is begyűjtötték csészéjéből, vagy felvették és aranykeretbe foglalták elhajított szivarcsikkjét. A Liszt-kultusz a zeneszerző halála után is folytatódott, igaz sokkal mívesebben, a fontos dokumentumok összegyűjtésének szisztematikus munkájával. Ne gondoljuk azonban, hogy 125 esztendővel később már lehetetlen fellelni eredeti értékes anyagot. Számos magyar és külföldi család őrzi még Liszt emlékét egy-egy értékes tárgyon keresztül, s több olyan gyűjtő is van, akik értékes Liszt-kiadványok boldog birtokosai. Nekik is köszönhető, hogy az aukcióra érkezett tételek túlnyomó része több éves gyűjtőmunka után végül egy jubileumi katalógusba került, abban a reményben, hogy ezek a relikviák ünnepi árverésünkön méltó gazdára találnak.
Az árverésen megjelenő dokumentumokból november 15. és 18. között kiállítás lesz a Müpa előcsarnokában.
Rendező: Arstrade Kft.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.