BMW Art Car
A pop-art legenda Warhol saját kezűleg festette meg a BMW által, az Art Car program keretében rendelkezésére bocsátott M1 versenyautót, amely a legendás Le Mans-i 24 órás versenyen is elindult. Az autógyár által 1975-ben életre hívott kortárs gyűjteménynek ez volt a negyedik darabja. Andy Warhol megfogalmazása szerint az autók dinamikáját és sebességét művészi eszközökkel is ki lehet fejezni: „Ha egy autó igazán gyors, minden vonal és szín elmosódik rajta. Imádtam ezt az... autót, sokkal jobban megindított, mint más technikai alkotások!” - nyilatkozta annak idején Warhol a BMW M1-ről. A kocsi részt vett az 1979-es Le Mans-i 24 órás autóversenyen, ahol kategóriájában második, összetettben pedig a hatodik helyezést érte el.
A BMW Art Car gyűjtemény idén ünnepli 35. évfordulóját. A program keretében kortárs művészek saját stílusuk alapján alakítottak át BMW modelleket, amelyeket később a világ legnevesebb múzeumaiban állítottak ki. A kollekció legújabb darabját, Jeff Koons alkotását 2010. június 1-jén, Párizsban mutatták be. A guruló műalkotás alapját az idei nürburgringi 24 órás verseny győztes modellje, egy BMW M3 GT2 képezte. Az autó gyári színekben indul majd az idei Le Mans-i 24 órás versenyen, június 12-én.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.