„A teremtés, amikor a mindenség felváltja a semmit Isten puszta akarata folytán, a zsidó és a keresztény vallás alapvető dogmája. Nemcsak Haydnt ihlette meg ez a téma, hanem minden embert elgondolkoztat: honnan jöttünk, mik vagyunk és hová tartunk.
Harmadik osztályos tanítványaim, miután beszélgettünk a teremtés hat napjáról, és meghallgattuk a zenét, tömören összefoglalták a lényeget: „ Isten a legkreatívabb, ő talált ki mindent, mi csak másolunk.”
Saját műveik készítésekor a gyerek...ek először gyűjtőmunkát folytattak: állatokról, növényekről, tájakról néztek filmeket, fotókat. Utána mindenki választott egy napot, majd Haydn zenéjét hallgatva de saját fantáziájára hagyatkozva alkotta meg saját teremtés-képét. 50x70 cm-es színes képek készültek pasztell, akvarell, akril és vegyes technikákkal. Fogadják szeretettel műveiket, amelyekkel mindenkinek boldog új évet, és sok teremtő energiát kívánunk.”
Vincze Angéla,festőművész, rajztanár
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.