A Művészetek Palotája egyik legfontosabb célja, hogy a komolyzene műfaját minél közelebb hozza a közönséghez. Ezt a törekvést a Hangulatkoncertekkel fizikai értelemben is megtesszük: a hangversenyek az Előcsarnokban ill. az Üvegteremben kerülnek megrendezésre szombat délelőttönként és kedden délutánonként. És ami a legfontosabb, látogatásuk ingyenes, kötetlenebb, különleges hangulatú találkozási lehetőséget kínál a műfajjal és az ifjú művészekkel is.
Kezdeményezésünk találkoz...ott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, vagyis a nagy múltú Zeneakadémia azon szándékával, hogy művésznövendékei számára minél több fellépési lehetőséget teremtsen. A koncertek előadói olyan tehetséges fiatal zenészek, akik már pódiumra érett produkciókkal mutatkoznak közönségük előtt.
Jó szívvel ajánljuk őket figyelmükbe.
A 'Trio Duocento Corde' tagjai: Tallián András (hegedű, LFZE V.), Nagy Ibolya (cselló, LFZE IV.) és én (zongora, LFZE IV.). Kamarazene tanáraik Devich János és Éder Pál, főtárgytanáraik Somogyi Péter, Kertész Ottó, Falvai Sándor és Jandó Jenő. 2006 tavaszán kezdek el együtt dolgozni. Korábban több szóló- illetve kamarazenei versenyen is indultak, és értek el eredményeket (Janacek nemzetközi kamarazenei verseny, Pörtschach-i nemzetközi Brahms-verseny, Weiner Leó Kamarazenei Verseny, Debreceni Országos Kamarazenei Verseny, I. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny). 2006 novemberében többször is játszottak hangversenyen a Művészetek Palotájában, illetve Pécsett és Kaposváron. Jelenleg a 2007. szeptemberében Münchenben megrendezésre kerülő ARD-versenyre készülnek.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.