Néhány évtizede a televízióban Hangversenyek fiataloknak címmel volt látható Leonard Bernstein sorozata. Azokon a hangversenyeken ő vezényelt, és az elhangzó művek előtt az azokkal kapcsolatos gondolatait mondta el érdekesen, humorosan, figyelemfelkeltőn. Ezreket győzött meg arról, hogy az úgynevezett komolyzene nem ijesztően „komoly”, élvezete nem kíván zenei szaktudást, csak némi odafigyelést - cserében viszont rengeteg örömet ad. Hasonló célt tűzött maga elé a Művészetek Palotája immár ...hagyományosan megrendezett sorozatával.
A mesék világának egyik legismertebb és leggyakoribb „kelléke” a varázslat, egyik legfontosabb szereplője pedig a varázsló. Ő különleges tudás és képességek birtokosaként át tud változtatni, láthatatlanná képes tenni élőlényeket és tárgyakat, s akár hosszú időre is elaltathat, majd pedig újra felébreszthet bárkit. A mesekedvelők azt is tudják, hogy vannak jó és gonosz varázslók, s varázserővel rendelkező tárgyak is „léteznek”.
Ezen a koncerten olyan zeneművek hangzanak el, amelyek valamilyen módon a varázslathoz kötődnek. A közkedvelt Rosamunda-nyitányt Franz Schubert A varázshárfa című, 1820-ban született meseoperához írta. Az elvarázsolt hercegnő, Csipkerózsika történetével biztosan mindenki találkozott már. A híres német zeneszerző, Carl Maria von Weber A bűvös vadász című operájának egyik szereplője az ördöggel cimborál annak érdekében, hogy egy versenyen puskagolyókat tudjon pontosan célba juttatni. A nagy német író és költő, Johann Wolfgang von Goethe balladát írt arról a kis bűvészinasról, aki megpróbálta ellesni mestere tudományát, ám ez csak félig-meddig sikerült neki, így aztán majdnem nagy bajt okozott. E ballada nyomán született a francia Paul Dukas zenekari darabja.
A történeteken túl persze a legnagyobb varázslat maga a ZENE, ami mindezt szavak és képek nélkül is láthatóvá teszi számunkra.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.