A sorozat utolsó koncertjén bemutatkozó műfaj eredete messzire, a bibliai történetek párbeszédes előadásának középkori hagyományához nyúlik vissza. Nevét ezen előadások helyszínétől, az imateremtől (latinul: oratorium) kölcsönözte. Az évszázadok során egyre összetettebbé váló előadásokban nagy szerephez jutott az ének és a zene. Zenei műfajként igazi virágzásnak azonban akkor indult, amikor az áhítatos témák megjelenítésére az opera élettől duzzadó kifejezésmódját, annak eszközeit kezdték ...alkalmazni. Ebben kétségtelenül úttörő, és sokak szerint a legnagyobb mester volt Georg Friedrich Händel. Számos oratóriuma közül is kiemelkedik monumentalitásával és gazdagságával az Izrael Egyiptomban, amelyet 1739-ben mutattak be a könnyed olasz operákat már megunó, izgalmas ószövetségi sztorikra azonban mindig éhes londoni közönségnek.
A műfaj ma is terem új alkotásokat, persze, a kortárs szerzők számára más lehetőségeket jelent, mint a nagy elődnek. Vajda János műve Szilágyi Domokos Változatok egy képzeletbeli Weöres-versre című variációsorozatára íródott, méghozzá egy jól ismert gyermekdalt téve a zenei variációk témájának. Így a Változatok nem más, mint zenei változatok szövegvariációkra, zenekarra és énekkarra. Ízelítőül a vers első néhány sora:
„EREDETI
(nincs)
ELSŐ VÁLTOZAT
Henna Hanna, gyehenna
Pulykatojás, szeplős.
Balfelől ül Kisanna,
Jobbfelől a gyeplős.
Henna Hanna mórikál,
Ez az egész móring.
Meg galuska, teli tál,
Meg tán egy hálóing.
Henna Hanna hazamegy
Henna Hannibálhoz.
Elefántjuk van nem egy,
Az Alpokba báloz.”
Ajánlott korosztály: 8-15 év
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.