A sorozat főszereplői a zene „szerszámai” - a hangszerek. Velük ismerkedhetnek meg a hallgatók autentikus élő zene által, az azt megszólaltató szakértő muzsikusok segítségével. 2013. első félévében a sorozat a billentyűs hangszerekről szól.
Régi vágya volt a zenészeknek és a hangszerkészítőknek, hogy olyan húros billentyűs hangszer szülessen, amely rendelkezik a csembaló hangerejével, de képes a hangerő különféle fokozatai közötti folytonos átmenet megszólaltatására is, amelyen lehe...t hangosan és halkan, azaz forte és piano játszani. Éppen 1700-at írtak, amikor megjelent egy beszámoló az olasz csembalókészítő mester „Bartolomeo Christofori új találmányáról, mely képes megszólaltatni halkat és hangosat”. Az új hangszer, amelyet egyszerűen fortepianónak neveztek el, rövidesen meghódította a világot. Polgárcsaládok szalonjának kötelező bútordarabja, a házi muzsikálás legfontosabb eszköze lett; a zeneszerzők pedig egyre-másra komponáltak új műveket, alkottak újabb műfajokat a zongorára. Ezekből merít a műsor, amelyben a modern zongora mellett Christofori hangszere, a fortepiano is bemutatkozik.
Korosztály: 6-12 év
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.