Néhány évtizede a televízióban Hangversenyek fiataloknak címmel volt látható Leonard Bernstein sorozata. Azokon a hangversenyeken ő vezényelt, és az elhangzó művek előtt az azokkal kapcsolatos gondolatait mondta el érdekesen, humorosan, figyelemfelkeltőn. Ezreket győzött meg arról, hogy az úgynevezett komolyzene nem ijesztően „komoly”, élvezete nem kíván zenei szaktudást, csak némi odafigyelést - cserében viszont rengeteg örömet ad. Hasonló célt tűzött maga elé a Művészetek Palotája immár ...hagyományosan megrendezett sorozatával.
Minden nép mesekincsében vannak olyan egyszerű sorból származó hősök, akik eszesek, bátrak, remek a humoruk, és mindezen tulajdonságaiknak köszönhetően legyőzik a gonosz népnyúzókat, vagy ha azt nem is, akkor legalább nevetségessé teszik őket. Német nyelvterületen Till Eulenspiegel a legjellegzetesebb ilyen huncut kópé. Történetét Richard Strauss zenekari műben, úgynevezett szimfonikus költeményben dolgozta fel.
Hangversenyünkön halljuk majd a mesét, az egyes részekhez tartozó zenéket, s vetített képeken művészi illusztrációkat is láthatunk. A második részben pedig - már szöveg nélkül - meghallgatjuk a teljes zeneművet.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.