Mit szeret egy kisgyerek? Szeret játszani, szereti, ha mesélnek neki. Szeret zenét hallgatni, s maga is szívesen részt vesz a muzsikálásban. És mit nem szeret? Sokáig egy helyben ülni, csendben lenni. A Művészetek Palotája Kicsinyek zenés délelőttjei elnevezésű sorozatának keretében a kettő és nyolc év közötti gyerekeket - és érdeklődő szüleiket, nagyszüleiket - olyan előadások várják, amelyeknek alkotói minderre tekintettel vannak. Itt a kicsik értő és gyerekszerető mesélő-műsorvezetők sz...avai kíséretében szebbnél szebb, értékes zenéket hallanak. Rengeteg játék tarkítja az előadásokat, amelyekben a gyerekek maguk is részt vehetnek, mozoghatnak, és a hangjukat is hallathatják. Közben pedig megismerik a hangszereket, az emberi hangot, a táncművészet alapjait - észrevétlenül olyan „magocskákat” ültetünk el bennük, amelyekből néhány év múlva igazi zeneszeretet sarjadhat ki.
A felnőttek közül ki ne ismerné azt az alkotási módot, hogy valaki kilenc korábban megjelent könyvből írja meg a tizediket? Mai előadásunkon sok ismert mese motívumaiból egy teljesen új mese születik meg. Főszereplői között a hegedűt és a vele rokon vonós hangszereket is ott találjuk.
Jegyár: 600 Ft
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.