Az évek óta mind nagyobb tömeget vonzó „Cifra Palota” vasárnaponként idén is várja a kézművesség, az ügyességi, készségfejlesztő és logikai játékok, a szellemi vetélkedők, valamint a különböző színpadi előadások iránt érdeklődő gyerekeket és családjaikat.
A programok témáját egy-egy alkalommal az aktuális ünnepek, évfordulók, világnapok adják. Ezek köré épülnek a színpadi műsorok és a kézműves foglalkozások. A látogatók játékos formában szerezhetnek ismereteket az adott témáról, de kipróbá...lhatják magukat kézműves tevékenységekben is, néptáncokat tanulhatnak, és ha éppen úgy tartja kedvük, akár együtt is zenélhetnek a fellépő művészekkel.
A sorozat keretében Hetedhét ország címen minden hónap utolsó vasárnapján egy-egy magyarországi város és megye mutatkozik be, felvonultatva saját kultúrájának legjavát, az onnan érkező, legkülönbözőbb művészeti ágakat képviselő művészek, fellépő diákcsoportok segítségével.
A rendezvénysorozat házigazdája: Várkonyi Attila (DJ Dominique). A belépés díjtalan!
MŰSOR:
11:00 Lovagi7próba
Zenés, interaktív gyermekműsor
12:00 A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem koncertje
13:00 Világszép kecskebéka
Bábjáték
13:45 Te tarka élet…
Irodalmi összeállítás Petőfi Sándor verseiből
Továbbá:
- játékok (virágbeporzó, keresd az ürgét, sünverseny, virágport gyűjtő óriás méh, családi játszóház)
- picik szigete
- logikai és készségfejlesztő játékok
- kézműves foglalkozások /merített papírból virág készítése, origami virág készítése, kötélverés, fűzjáték készítése, asztali dísz készítése tavaszi virágokból, terménykép készítése, csuhévirágok készítése /
- zenede
- rádiós műhely
- lufihajtogató bohóc
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.