Az évek óta mind nagyobb tömeget vonzó „Cifra Palota” vasárnaponként idén is várja a kézművesség, az ügyességi, készségfejlesztő és logikai játékok, a szellemi vetélkedők, valamint a különböző színpadi előadások iránt érdeklődő gyerekeket és családjaikat.
A programok témáját egy-egy alkalommal az aktuális ünnepek, évfordulók, világnapok adják. Ezek köré épülnek a színpadi műsorok és a kézműves foglalkozások. A látogatók játékos formában szerezhetnek ismereteket az adott témáról, de kipróbá...lhatják magukat kézműves tevékenységekben is, néptáncokat tanulhatnak, és ha éppen úgy tartja kedvük, akár együtt is zenélhetnek a fellépő művészekkel.
A sorozat keretében Hetedhét ország címen minden hónap utolsó vasárnapján egy-egy magyarországi város és megye mutatkozik be, felvonultatva saját kultúrájának legjavát, az onnan érkező, legkülönbözőbb művészeti ágakat képviselő művészek, fellépő diákcsoportok segítségével.
A rendezvénysorozat házigazdája: Várkonyi Attila (DJ Dominique). A belépés díjtalan!
MŰSOR:
10:15 Mi ez a cirkusz? - bábos interaktív bohócjáték
11:10 Bóbita - irodalmi összeállítás Weöres Sándor verseiből zenével, játékokkal
12:00 A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak koncertje
13:00 Varázslóiskola - interaktív előadás
Továbbá:
- mozgó bohóc készítése
- oroszlánfigura készítése
- zsonglőrlabda készítése
- gyékénylovacska készítése
- faragott röppentyű készítése
- bohóckészítés
- mézeskalács díszítés
- cirkuszi állatok festése - üvegfestés
- Játszóház (bolhaugrató, labdázó fóka, bohóckodó, kutya akrobaták, játéktér)
- Babasarok
- Felnőtt játszó
- Lufihajtogatás
- Mini rádiós stúdió
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.