A már jól ismert és rendkívül népszerű „Cifra Palota” vasárnaponként továbbra is várja a kézművesség, az ügyességi, készségfejlesztő és logikai játékok, a szellemi vetélkedők, valamint a különböző színpadi előadások iránt érdeklődő gyerekeket és szüleiket.
A programok témáját egy-egy alkalommal az aktuális ünnepek, évfordulók, világnapok adják, köréjük épülnek a színpadi műsorok és a kézműves foglalkozások. A látogatók játékos formában szerezhetnek ismereteket az adott ünnepekről, világnap...okról, de kipróbálhatják magukat többek között szövésben, nemezelésben, gyöngyfűzésben, agyagozásban, bábozásban is, néptáncokat tanulhatnak, s ha éppen úgy tartja kedvük, akár együtt is zenélhetnek a fellépő művészekkel. A sorozat keretében Hetedhét ország címen minden hónap utolsó vasárnapján egy-egy magyarországi város, térség kultúrája is bemutatkozik.
A rendezvénysorozat házigazdája: Várkonyi Attila (DJ Dominique).
A belépés díjtalan!
A program:
10:00: Szivárvány együttes, Miller Zoltán
11:00: Csézy, 4 for Dance, Mahó Andrea, Kiki, Roll Dance Táncegyüttes
12:00: General Pausa Énekegyüttes
12:35: Nem adom fel! együttes
13:00: Szikora Róbert, Kovácsovics Fruzsina
13:30: Inti és a Pura Vida, St. Martin
14:00: Iván, Lovász Irén, Anita
15:00: Sebestyén Márta
Továbbá:
- Karácsonyi díszek és képeslapok készítése különféle technikákkal
- Angyalka készítése
- Térbeli fenyőfa hajtogatása
- Karácsonyi gipszfigurák festése
- Adventi koszorú készítése
- Angyal tortapapírból
- Mécsestartó -, angyalka - manókészítés papírból, szalmából, fából
- Számszeríjas célbalövés, célbadobás és egyéb ügyességi játékok
- Angyalfejdísz, lovagi sisak- és pajzskészítés
- Babajátszó
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.