Az évek óta mind nagyobb tömeget vonzó „Cifra Palota” vasárnaponként idén is várja a kézművesség, az ügyességi, készségfejlesztő és logikai játékok, a szellemi vetélkedők, valamint a különböző színpadi előadások iránt érdeklődő gyerekeket és családjaikat.
A programok témáját egy-egy alkalommal az aktuális ünnepek, évfordulók, világnapok adják. Ezek köré épülnek a színpadi műsorok és a kézműves foglalkozások. A látogatók játékos formában szerezhetnek ismereteket az adott témáról, de kipróbá...lhatják magukat kézműves tevékenységekben is, néptáncokat tanulhatnak, és ha éppen úgy tartja kedvük, akár együtt is zenélhetnek a fellépő művészekkel.
A sorozat keretében Hetedhét ország címen minden hónap utolsó vasárnapján egy-egy magyarországi város és megye mutatkozik be, felvonultatva saját kultúrájának legjavát, az onnan érkező, legkülönbözőbb művészeti ágakat képviselő művészek, fellépő diákcsoportok segítségével.
A rendezvénysorozat házigazdája: Várkonyi Attila (DJ Dominique). A belépés díjtalan!
A színpadi program:
10.00 Megnyitó Farsangi maskarák bevonulása
Michl József, Tata város polgármesterének köszöntője
Csevergő és Bogláros énekegyüttes előadása
10.20 Nevezés a jelmezfelvonulásra
10.20 „Itt a farsang, áll a bál…” (1. rész)
1020 Moldvai táncház „kecskevásárral” - farsangi alakoskodás a színpad előtt
1045 A Kenderke néptáncosai a színpadon
1110 Tánctanítás a színpad előtt
1145 Menner Bernát Zeneiskola koncertje
1200 Zeneakadémia növendékeinek koncertje
László Zsófia - fuvola
zongorán kísér: Gábor József
1245 János Vitéz - Boka Gáborral
1315 Itt a farsang, áll a bál … (2. rész)
1315 Tánctanítás a színpad előtt
1330 Jelmezverseny és felvonulás - a csarnokban
1400 „Medvetáncoltatás” - közös tánc és alakoskodás
1420 Csevergő és Bogláros énekegyüttes a színpadon
1430 Moldvai táncház „kecskevásárral” - farsangi alakoskodás
10-15 óráig kézműves foglalkozások, babajátszó, logikai műhely, kiállítások
Kapcsold k(i) a Hetedhét ország keretében
Gyerekek és felnőttek játékos formában tanulhatják meg, hogyan és miért érdemes energiát spórolni a lakásban.
Az éghajlatváltozás elsődleges oka az óriási mértékű szén-dioxid
kibocsátás, melynek közel 30%-áért a lakosság felelős! Ennek
csökkentéséhez szemléletváltásra és közös összefogásra van szükség. Az
Európai Bizottság pénzügyi forrásaiból és a Külügyminisztérium szakmai
támogatásával indított Kapcsold k(i) kampány arra szeretné felhívni
Magyarország lakosságának figyelmét, hogy a környezet védelme kizárólag
tudatosság kérdése. A négyhetes kampány számos fővárosi és vidéki
helyszínen, Zöld Infónapok keretében mutatja be, hogy saját környezetünkben
hogyan lehet egyszerű, kis változtatásokkal is energiát, és ezáltal pénzt
spórolni.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.