Az évek óta mind nagyobb tömeget vonzó „Cifra Palota” vasárnaponként idén is várja a kézművesség, az ügyességi, készségfejlesztő és logikai játékok, a szellemi vetélkedők, valamint a különböző színpadi előadások iránt érdeklődő gyerekeket és családjaikat.
A programok témáját egy-egy alkalommal az aktuális ünnepek, évfordulók, világnapok adják. Ezek köré épülnek a színpadi műsorok és a kézműves foglalkozások. A látogatók játékos formában szerezhetnek ismereteket az adott témáról, de kipróbá...lhatják magukat kézműves tevékenységekben is, néptáncokat tanulhatnak, és ha éppen úgy tartja kedvük, akár együtt is zenélhetnek a fellépő művészekkel.
A sorozat keretében Hetedhét ország címen minden hónap utolsó vasárnapján egy-egy magyarországi város és megye mutatkozik be, felvonultatva saját kultúrájának legjavát, az onnan érkező, legkülönbözőbb művészeti ágakat képviselő művészek, fellépő diákcsoportok segítségével.
A rendezvénysorozat házigazdája: Várkonyi Attila (DJ Dominique).
A belépés díjtalan!
Színpadi program:
10.00 Nyitány: A Szironta Csengettyű együttes előadása Besnyőről
10.25 A Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola citerazenekara- Tolna megyei népdalok
Felkészítő: Varró János
Közreműködik az Abai Pávakör és Citerazenekar, valamint az Igari Népdalkör
10.35 A Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola vonószenekarának előadása
Felkészítő: Kneifel György
10.40 Az Adonyi néptáncegyüttes műsora: Jobbágytelki táncok
Művészeti vezető: Iker Józsefné
Kísér a Szedtevette zenekar
10.50 A Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola vonószenekarának előadása: Kalotaszegi muzsika
Felkészítő: Kneifel György
11.00 Az etyeki „Magyar Kút” ÁMK Nemzetiségi Alapfokú Művészetoktatási Intézményének népzenei bemutatója
Felkészítő: Csige Ildikó
11.25 A Szedtevette zenekar műsora: Felvidéki menyasszonykísérő
11.35 Az Adonyi Táncegyüttes Salina csoportja: Dél-alföldi táncok
Művészeti vezető: Iker Józsefné
Kísér a Szedtevette zenekar.
11.45 Táncház
12.00 A Liszt Ferenc Zeneakadémia növendékeinek koncertje (az emeleten)
12.30 A Szironta Csengettyű együttes előadása Besnyőről
12.45 Adonyi Táncegyüttes - adonyi aprók - kalocsai csárdás, friss és mars
Felkészítő: Iker Józsefné
Kísér a Szedtevette zenekar.
13.00 A Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola citerazenekarának előadása: Szatmári népdalok
Felkészítő: Varró János
13.15 A Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola vonószenekarának műsora: Sárközi muzsika
Felkészítő: Kneifel György
13.20 Fejér megyei népdalok - közös éneklés és daltanulás
13.40 Az Adonyi Táncegyüttes Salina csoportjának bemutatója: Szatmári táncok
Művészeti vezető: Iker Józsefné
Kísér a Szedtevette zenekar.
13.50 Gyermekjátszó táncház Kneifelné Laczkó Krisztával és a Szedtevette zenekarral.
Egész napos foglalkozások, kiállítások:
• Kreatív kézműves foglalkozások - üvegfestés, gyékényezés, éremütés, kovácsok, posztó játékok, kosárfonás, hímzés, csipkeverés, szövés, gyöngyfűzés
• Fehérvári Csipkebokor szakkör és a Fejér Megyei Művelődési Központ Hímző szakkörének kiállítása.
• Baba- és gyerekjátszó, logikai műhely
• Játssz bizalommal! - A Ludwig Múzeum foglalkozása
Műsorvezető: Várkonyi Attila
Társműsorvezető: Sebő Ferenc népzenész
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.