Az évek óta mind nagyobb tömeget vonzó „Cifra Palota” vasárnaponként továbbra is várja a kézművesség, az ügyességi, készségfejlesztő és logikai játékok, a szellemi vetélkedők, valamint a különböző színpadi előadások iránt érdeklődő gyerekeket és családjaikat.
A programok témáját egy-egy alkalommal az aktuális ünnepek, évfordulók, világnapok adják. Ezek köré épülnek a színpadi műsorok és a kézműves foglalkozások. A látogatók játékos formában szerezhetnek ismereteket az adott témáról, de kip...róbálhatják magukat kézműves tevékenységekben is, néptáncokat tanulhatnak, és ha éppen úgy tartja kedvük, akár együtt is zenélhetnek a fellépő művészekkel.
A sorozat keretében Hetedhét ország címen minden hónap utolsó vasárnapján egy-egy magyarországi város és megye mutatkozik be, felvonultatva saját kultúrájának legjavát, az onnan érkező, legkülönbözőbb művészeti ágakat képviselő művészek, fellépő diákcsoportok segítségével.
A rendezvénysorozat házigazdája: Várkonyi Attila.
A belépés díjtalan!
A program:
10.30 A magányosan sétáló macska
A Tintaló Társulás előadása - bemutatja: Badacsonyi Angéla és Sorbán Csaba
12.00 A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem koncertje
13.00 Kisvakond
Mese a Holle anyó Színház előadásában
14.30 Málna Miska
Interaktív koncert a Málna Zenekar előadásában
Továbbá:
Az Előcsarnokban:
- Kézműves műhely
-nyeles diócsörgő-készítés
-körtemuzsika-készítés
-nemez csörgőlabda-készítés
-triangulumkészítés
-sípoló barackmag-készítés
-szélharang-készítés nádból
-nádsíp-készítés
-cserépcsengettyű-készítés
- „Bütykölde - síppal, dobbal, nádi hegedűvel
- Ability foglalkozások - a hang és a fogyatékos személyek kapcsolatát bemutató játékok
A Lépcsőteremben:
- A Medence csoport bemutatja: Makettlabor - izgalmas hangszerek újrahasznosított tárgyakból
A Kék teremben:
- Minimuzsika (10.00, 14.00 és 15.00)
- Cha-cha-koo-lay - játék ritmussal és hangokkal Méhes Csaba vezetésével (11.00)
Az Üvegteremben:
- Babajátszó az egészen kicsiknek
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.