Vasárnaponként a Művészetek Palotája Cifra Palota című rendezvénysorozatával várja a tanulni és kulturáltan kikapcsolódni vágyó gyermekeket és felnőtteket. Minden vasárnapnak külön tematikája lesz, amely köré épül az aznapi program, és természetesen azon belül a színpadi műsorok és a kézműves foglalkozások is. Látogatóink betekinthetnek a különböző művészeti ágak titkaiba, és együtt zenélhetnek, alkothatnak is a közreműködő művészekkel. Alkalmanként, a Nemzeti Táncszínházzal közösen, „Jele...s napok, ünnepi szokások” címmel nagyobb szabású program várja az érdeklődőket. Az apróságok számára mindig lesz gyermekjátszó. A rendezvénysorozat házigazdája: Várkonyi Attila (DJ Dominique).
A belépés díjtalan!
10.00 A Cirkuszművészeti Szabadiskola növendékeinek bemutatói
(varázslás, zsonglőrködés, akrobatika, bohóctréfák)
11.00 A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem diákjainak koncertje
12.00 Tréfás Dalnokok
(a Four Fathers énekegyüttes mókás, interaktív műsora)
13.00 A Cirkuszművészeti Szabadiskola növendékeinek bemutatói
Továbbá:
- kézműves foglalkozások (marionett bábuk-, zsonglőr nemezlabda-, termés állatkák készítése, meteorvarrás, cirkuszi állatok festése-üvegfestés…)
- cirkuszi ügyességi játékok (kötélen járás, emelések, ugrások, varázslás, zsonglőrködés…)
- társas, táblás és logikai játékok
- szerepjátékok
- babajátszó
- Ludwig kreatív sarok
- Mini Rádiós Stúdió
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.