Sajtószoba

2022/23-as évad sajtóközleményei

Exkluzív koncertfelvételekkel és podcastekkel frissül nyáron a Müpa médiatára és a Müpa Podcast felületei. A kulturális intézmény a nyári szünet alatt is gondoskodik arról, hogy ne maradjanak lenyűgöző tartalmak nélkül a kultúra szerelmesei. A közönség közel harminc, korábban nem hallott, nem látott felvétellel hangolódhat a következő évadra.

Szeptemberig emlékezetes komoly- és könnyűzenei koncertfelvételek nyújtanak kikapcsolódási lehetőséget azoknak, akik az online térben keresik a kulturális betevőt. Már elérhető a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Kocsis Zoltánnak emléket állító hangversenye, ahol a nagyra becsült zongoraművész és karmester zenei világához közel álló zeneszerzők művei hangzanak fel. Újra átélhető a párizsi Notre-Dame orgonistája, Olivier Latry varázslatos előadása is, amelyen korunk egyik leghíresebb francia zeneszerzője Bach és Liszt előtt tiszteleg műsorával. Érdekesség, hogy a produkció során elhangzó két Bach-mű egyike, valamint a Liszt-darab egy-egy honfitársának átiratában hallható, amivel Latry előlegezi a műsor másik célkitűzését: betekintést nyújtani a francia orgonamuzsikába.

A könnyedebb műfajok rajongói is több lenyűgöző felvétel közül válogathatnak. Teljes hosszában elérhető a Don’t Worry Be Happy című világsláger alkotója, Bobby McFerrin 2018-as koncertje, ahol az afrikai és közel-keleti hagyományokon alapuló meditációs és improvizatív circlesongs című lemez anyagának újraértelmezését élvezhetjük, a rajongók pedig Avishai Cohen és triójának 2017-es, érzelemdús és lebilincselő jazzkoncertjét élhetik újra. A magyar könnyűzene szerelmesei sem maradnak tartalmak nélkül: felkerült a médiatárba az egyik legmeghatározóbb hazai alterzenekar, az Eric Sumo Band addigi történetének tizenhárom évét megkoronázó 2018-as fellépése is, és újra megnézhető a Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Quartet 2019-es koncertje, ahol a zenekar a jazz nyelvén mesél arról, miként lehet békére találni a zajos városok és a közösségi média felgyorsult világában.


Bobby McFerrin / Fotó: Carol Friedman

Közel húsz epizóddal frissül a Müpa Spotify-, valamint Apple Podcast-oldala. Újabb epizódok érhetőek el a 2016-ban indult Jazzrajongók sorozatból, ahol Náray Erika ismert beszélgetőpartnerei – mások mellett Fullajtár Andrea, Boldizsár Ildikó és Háy János – nemcsak a műfaj iránti szenvedélyükről vallanak, de mindennapi életükbe is betekintést engednek. Visszahallgathatók a Müpa kortárs írókat bemutató sorozata, a Literárium 2022/23-as előadásai is, köztük Bartis Attila és Szijj Ferenc estje, és újra élvezhetjük Bereményi Géza és Grecsó Krisztián beszélgetését vagy a Balaton együttes Ady-verskoncertjét.  

A Müpa digitális médiatára szeptember 4-éig regisztráció nélkül is nyitva áll a nagyközönség előtt, de a Müpa+ hűségprogram tagjai számára ezt követően is elérhetőek maradnak a felvételek.

Müpa digitális médiatár: mupa.hu/media/video
Müpa Podcast: mupa.hu/media/mupa-podcast
Müpa+ hűségprogram: mupa.hu/husegprogram

 

Hagyományaihoz és a kulturális fenntarthatóság elvéhez híven 2024. február 16. és 18. között a Müpa ismét megrendezi a közép-európai régió egyik legjelentősebb zenei tehetségbörzéjét. A Jazz Showcase legfontosabb célja felhívni a figyelmet a pályájuk elején járó, kimagasló tehetségű előadókra. A hat legígéretesebb formáció kiválasztása idén megújult szabályrendszer szerint történik, a pályázatok benyújtására szeptember 24-éig van lehetőség.

A Müpa megalakulása óta küldetésének tekinti, hogy a hazai alkotó- és előadó-művészeti színtér feltörekvő tehetségeinek fellépési lehetőséget biztosítson, így támogatva a pályakezdő fiatalok karrierjének beindulását. A 2008 óta létező, minden évben kiemelkedő érdeklődéssel övezett Jazz Showcase elsődleges és legfontosabb célja, hogy lendületet adjon a jazzutánpótlásnak, minél többekkel ismertesse meg ezt a mindig megújulni képes, üdítően spontán és ezerarcú műfajt, a jelen és a jövő jazzrajongóit pedig a felfedezés örömét (is) kínáló jazzfiestára hívja. 


Fotó: Csibi Szilvia – Müpa

A már több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő, a jövő sztárjait reflektorfénybe állító tehetségbörze elismertsége egyre növekszik, amit jól mutat a fellépésre jelentkező zenekarok számának jelentős emelkedése, a szakmai partnerek mind bővülő köre és a közönség hosszú évek óta töretlen, sőt egyre fokozódó érdeklődése. A hazai klubokat és fesztiválokat képviselő szakmai partnerek, illetve a műfaj szaktekintélyeiből álló nemzetközi zsűri tagjai a Müpa által felkínált szakmai és közönségdíjakon felül minden évben további színpadra lépési lehetőségekkel ismerik el a Jazz Showcase legígéretesebb tehetségeit. 

2024-ben az eseménysorozat a megszokott értékvállalás mentén, ám megújult pályázati rendszerben folytatódik. A pályázaton indulhat minden, magát magyarnak valló személy, aki megfelel a kiírás feltételeinek; a börzére való jelentkezés, valamint a hat legalkalmasabb formáció kiválasztásának és meghívásának részletes szabályait a Müpa honlapján olvasható dokumentumból ismerhetik meg az érdeklődők. A beérkezett pályamunkák előzetes válogatását Borbély Mihály klarinét- és szaxofonművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, Fekete-Kovács Kornél zeneszerző, trombitaművész, karmester, a Modern Art Orchestra alapítója és művészeti vezetője, valamint Bércesi Barbara, a Müpa jazzprogramjainak szerkesztője végzi.

További információk és a Jazz Showcase pályázati felhívásamupa.hu/programok/jazz-showcase-2024

 

A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös, 2013-ban elindított tematikus fesztiváljának fókuszában idén az Örök Város, tágabb értelemben az olasz kultúra áll. A szeptember 22-től 27-ig tartó eseménysorozat ezúttal is klasszikus és világzenével, irodalmi esttel és kihagyhatatlan filmekkel várja az érdeklődőket. Nem is kérdés: minden út az Európai Hidak programjaira vezet!

Az eseménysorozatot a salentói muzsika egyik legjelesebb képviselője, a hagyományost az újjal mindig briliánsan ötvöző Antonio Castrignanò koncertje nyitja, így a szívmelengető olasz dallamokra éhes közönség már rögtön az első napon elmerülhet Puglia déli régiójának pompás zenéjében. Ugyancsak fellép a fesztiválon a jazz olasz állócsillaga, a jellegzetes, simogató alt hangjáról ismert Roberta Gambarini, aki az idén jubileumi, 25. évadát ünneplő Budapest Jazz Orchestrával ad műsort – ízig-vérig olasz–magyar koprodukciónak lehetünk tehát tanúi.


Antonio Castrignanò / Fotó: Giuseppe Rutigliano

Márai Sándor élete és munkássága sok szállal kapcsolódik a festői Itáliához, nem csoda hát, hogy az olasz–magyar kulturális összefonódás egyhetes ünnepén az ő műveit bemutató irodalmi estre is sor kerül. Az érdeklődők a Márai Olaszországa címet viselő műsorban neves vendégekkel, valamint Földeáki Nóra és Darvasi Áron színművész közreműködésével, mediterrán tájakra röpítő zenei részleteket hallgatva járhatják körül, milyen hatással volt az íróra és életművére az olasz életérzés.

A fesztivál társszervezője, a Fischer Iván vezényelte Budapesti Fesztiválzenekar az eseménysorozat keretében rendhagyó együttműködésre készül. Az első részben Liszt II. (A-dúr) zongoraversenyét és legismertebb magyar rapszódiáját, míg a másodikban Bartók egyik legkedvesebb művét, A csodálatos mandarint felvonultató hangversenyeken a Duda Éva Társulat működik közre. A szemnek és fülnek egyaránt sokat ígérő koncerteken a cimbalom, a zongora és a kortárs mozgásszínház is fontos szerepet kap, valódi összművészeti élménnyel ajándékozva meg a nézőket.   


Budapesti Fesztiválzenekar

A legendás olasz filmművészet remekei mellett azok a hollywoodi produkciók is felejthetetlen pillanatokat ígérnek, amelyeknek maga a hét dombra épült város a főszereplője: a fesztivál keretében Rómához köthető alkotások sora várja mindazokat, akik vásznon néznék vagy néznék újra (akár sokadszor) kedvenceiket Fellinitől Woody Allenig, Sorrentinótól Wylerig.

A záróeseményen is rendkívüli előadókkal találkozhat a közönség; a világ egyik legrégebbi zenei intézménye, a római Santa Cecilia Akadémia 1908 óta létező zenekara, a Cantemus Ifjúsági Vegyeskar és Zsilka Alan orgonaművész közreműködésével megvalósuló koncerten, Liszt és Respighi Róma ihlette művei csendülnek fel. Az est karmestere Fischer Iván.

 

A Müpa négy estén át zajló monumentális produkciója, A nibelung gyűrűje operaciklus másfél évtizede csábítja Budapestre Wagner rajongóit a világ minden tájáról. A Budapesti Wagner-napok Hartmut Schörghofer Ring-rendezésének korszerűsített változatával kezdődik június 15. és 18. között Fischer Ádám karmester és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara közreműködésével. Június 19-én és 20-án két legendás produkció, a Parsifal és A nürnbergi mesterdalnokok felvételeit vetíti a Müpa; június 21-én Wagner operáinak legismertebb részleteiből összeállított zenekari koncerttel zárul a Duna-parti Wagner-fesztivál.


Budapesti Wagner-napok fanfár / Fotó: Nagy Attila – Müpa

A nibelung gyűrűje monumentális sorozata a rajnai sellők gyűrűjének elrablását feldolgozó prológusból, A Rajna kincséből, a közkedvelt operaslágerekkel teletűzdelt Walkürből, a félelmet nem ismerő Wagner-hős önismereti utazásáról szóló Siegfriedből, valamint a világ pusztulását és az új kezdet lehetőségét egyaránt magában rejtő fináléból, Az istenek alkonyából áll. Wagner mitikus univerzuma az istenek, óriások és törpék mellett a ma emberéről is szól. A zeneszerző időtlen időkbe helyezett történetei mintha fontos figyelmeztetés lenne a világ fenntarthatóságáért aggódó emberiség számára: van-e még időnk arra, hogy visszaadjuk a gyűrűt a Rajna sellőinek?

A Müpa legendás Ringje június 15. és 18. között négy egymást követő estén látható a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Az elmúlt évekhez hasonlóan 2023-ban is elsőrangú neveket találunk a közreműködőgárdában: Aris Argiris, Brassói-Jőrös Andrea, Albert Dohmen, Christian Franz, Gál Erika, Günther Groissböck, Magdalena Anna Hofmann, Horti Lilla, Kálmán Péter, Lukasz Konieczny, Németh Judit, Jürgen Sacher, Simone Schneider, Schöck Atala, Egils Silins, Stuart Skelton, Szemerédy Károly, Stefan Vinke és Deniz Uzun mellett korunk egyik leghíresebb Brünnhildéje, Iréne Theorin is fellép a Budapesti Wagner-napokon. A Ring-előadásokon a fesztivál művészeti vezetője, Fischer Ádám karmester irányítja a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát és Énekkarát; a felvonások kezdetére pedig ezúttal is a zenekar rézfúvós muzsikusai által megszólaltatott fanfár hívja fel a közönség figyelmét.

A Budapesti Wagner-napokon két legendás operaprodukció felvételét is műsorra tűzi a Müpa. A Parsifal 2017-es, Parditka Magdolna és Szemerédy Alexandra rendezte előadását június 19-én, A nürnbergi mesterdalnokok 2013-as bemutatóját – a Michael Schulz-féle rendezés premierjét – pedig június 20-án tekinthetik meg a vetítésekre előzetesen regisztrálók. A regisztráció a filmvetítésekre ingyenes.

A fesztivál június 21-én az Istenek és hősök – a legnépszerűbb Wagner-dallamok című „best of” koncerttel zárul. Wagner teljes életművén végigvonulnak olyan zenekari számok – például A walkürök lovaglása, a Tannhäuser nyitánya, az Előjáték és Izolda szerelmi halála a Trisztán és Izoldából –, amelyek varázsa a sokadik meghallgatáskor is lenyűgöz, és amelyek a hollywoodi filmzene fejlődésére is nagy hatással voltak. A Budapesti Wagner-napok művészeti vezetője, Fischer Ádám az ismert részletekből vezényel egy csokorra valót az idén 100 éves Nemzeti Filharmonikus Zenekar élén.

A fesztivál koncepcióját megalkotó Fischer Ádám művészeti vezető és karmester elgondolása szerint „a Budapesti Wagner-napok legfontosabb célkitűzése olyan előadói stílust kiépíteni, amely megfelel Wagner eredeti elképzeléseinek. Számára a drámai kifejezés, az intenzív szövegejtés volt a legfontosabb; a Sprechgesanggal (énekbeszéd) és a Gesamtkunstwerkkel, a szöveg, a zene és a színpadi cselekmény összművészeti egységével új műfajt teremtett. Arra törekszünk, hogy előadásaink minél inkább megfeleljenek Wagner víziójának.”


Fischer Ádám / Fotó: Csibi Szilvia – Müpa

A Müpa a látható és hallható élmény mellett kulináris élvezeteket is kínál a vendégeinek a Budapesti Wagner-napok alatt. A Bohém étterem és P’Art kávézó az előadások egyórás szüneteiben vacsorával várja a nézőket, akik első ízben kóstolhatják meg az intézmény és a Szent András Sörfőzde együttműködésében megjelenő kézműves söröket is. Újdonság, hogy az idén debütáló sörök – melyek ízvilágát a Ring négy szereplője, Alberich, Brünnhilde, Hagen és Siegmund inspirálta – a Budapesti Wagner-napokat követően is részei maradnak a Müpa italválasztékának, sőt, az intézmény a későbbiekben további Ring-karakterekhez kapcsolódó sörfajtákat is tervez bemutatni.

 

Május utolsó vasárnapjára XXL méretűre növekszik a családok kedvenc programsorozata, a Cifra Palota, hogy kül- és beltéren is számos ingyenes programmal, foglalkozással várja azokat, akik „vattacukor-élmények” helyett aktívan, tartalmasan szeretnék eltölteni ezt a napot. 

Ha vasárnap, akkor a Müpában a gyerekeké a terep! A minden héten megrendezett Cifra Palota idején gyerekzsivajtól visszhangoznak a falak, hiszen a ház összes sarkában különleges izgalmak várják a Müpa-látogatók legifjabb generációját. Május 28-án pedig megsokszorozódik az élmény: gyereknap alkalmából a Cifra Palota – és vele együtt a programok száma is – többszörösére növekszik, koncertek, meseelőadások, játékpark és kreatív foglalkozások várják az egész családot!


Cifra Palota XXL – Gyermeknap / Fotó: Pályi Zsófia – Müpa

A színpompás programok már 10 órakor megkezdődnek: a szabadtéri zenés színpadon táncra hív Marék Veronika kedvelt karaktere, Boribon, rakoncátlan melódiákat igyekszik ráncba szedni a veterán Cifra Palota-fellépő, a Búgócsiga Zenede, a Cimbaliband balkáni és népi ritmusokat forral zenei „boszorkánykonyhájában”, a Daniel Speer Brass a legnépszerűbb mesedallamokkal készül – nevéhez híven természetesen rézfúvósverzióban –, a sort pedig a Superar koncertje zárja.

A mesés kalandokat kedvelőknek az Átrium felé érdemes majd venni az irányt, itt ugyanis a közkedvelt játékos gyerekfoglalkozás, a Kerekítő Tippentő után a Sanyi, Én és a gyerekek népdalokkal, fakanálbábokkal, tánccal és sok nevetéssel teli interaktív meséje veszi kezdetét, majd a Pereputty bábegyüttessel közösen indulhatnak a gyerekek Bebek juhász kincsének keresésére. A Csod-Állatos mesék ezúttal a pökhendi süni történetéről szólnak, míg a napot a Napra-Forgó táncházzal és egy kiadós tánccal zárhatjuk. A Fesztivál Színházba egy igazi szupersztár érkezik: Mary Poppins, a gyerekirodalom felejthetetlen dadusa, akinek a táskája feneketlen, a modora pedig mindig kifogástalan, és aki ezúttal a kizárólag gyerekekből álló Veresi Balett előadásában toppan a színpadra.

A Müpa előtti téren szinte minden négyzetcentiméteren élményekkel készülünk: ismét beindul a népi kosaras hinta, a kemencés parasztudvarban a kenyérsütés csodájával ismerkedhetnek a kicsik, a legbátrabbak a Sárkányvárban és a Hétpróbás játékokkal tehetik próbára ügyességüket, a játékparkban a patkódobástól a csirkepofozóig számtalan mókás játékot próbálhatnak ki, de emellett tucatnyi logikai és ügyességi játék is várja a gyerekeket, a kerekesszékes akadálypálya és a látássérültséget szimuláló, érzékenyítő játékok pedig az érzelmi intelligenciát és az empátiát fejlesztik. A házban egész nap zajló kreatív foglalkozások résztvevői rongybabát, szélforgót, illatzsákot, de akár papírsárkányt vagy újrahasznosított anyagokból hangszert is készíthetnek, amiket ott helyben ki is próbálhatnak, a legkisebbek– és szüleik – pedig ölelős-dalolós foglalkozásokon vehetnek részt az Üvegteremben.

 

A szakmai előadásoktól az élőzenés meditációig, a minikoncertektől az immerzív színházig, a kultfilm-vetítéstől a nyilvános főpróbán át a speciális OrgonaExpedícióig – a Müpa május 16-án megrendezi első, teljes egészében a felsőoktatási intézmények hallgatóinak összeállított Egyetemi Napját, amelyen ingyenes programok egész sorával várja mindazokat, akiket érdekel, hogy születik a színpadi varázslat, és azokat is, akik még soha nem jártak a Müpában, de végre megnéznék maguknak. 

Május 16-án a hallgatók kora délutántól késő estig, első kézből tapasztalhatják meg, milyen az élet egy ekkora kulturális intézményben, és a vizsgaidőszak előtt eltölthetnek egy sűrű, de annál élvezetesebb napot társaikkal és az intézmény dolgozóival. Ezen a napon az épület valamennyi terme és zuga megtelik programokkal, amelyek között a leendő közgazdászok és mérnökök éppúgy megtalálják a kedvükre valót, mint azok, akiket a szcenika, a hangstúdiók világa, a marketing vagy éppen az éneklés csábít, de azok számára is bőven akadnak inspiráló pillanatok, akik még nem döntöttek a jövőjükről.

Az Egyetemi Napon teljesen új oldaláról mutatkozik be a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, ami ezúttal nem nagyszabású koncertek helyszínéül szolgál majd: a színpadot közös meditálás, hangfürdőzés, illetve az énekhangról szóló interaktív előadás keretében vehetik birtokba a hallgatók, míg a Müpa világhíres orgonáját annak legavatottabb ismerője mutatja be. Aki igazán bennfentes élményre vágyik, és élesben nézné meg, hogyan „hangolódnak” a művészek egy előadásra, az a Fesztivál Színházba már az esti Szabadság, szerelem – Petőfi 200 nyilvános főpróbájára is benézhet. A költő születésének kerek évfordulója alkalmából bemutatott produkció 21. századi hangzással, a hazai színházi és popélet legjobbjaival, Senával, Paulinával, a 4S Streettel, a Romengóval, DÁNIELFY-vel, a The Biebersszel, Trap kapitánnyal és a THA SHUDRAS-szal, valamint Katona Kingával, Berettyán Nándorral és Szabó Sebestyén Lászlóval várja azokat, akik tényleg tudni szeretnék, hogyan szeretett bele Petőfi a szabadságba.


Az Előadóterem és a KÉK terem párhuzamos univerzumaiban azok kalandozhatnak, akik az előadó-művészet elméleti háttérszakmáiról szeretnének többet megtudni, vagyis mindenkinek ott a helye, aki kíváncsi, mivel foglalkozik mások mellett egy jogász, egy gazdasági szakember vagy egy programszerkesztő a Müpában. Két program között a Zászlótér pihentető minikoncertjeivel töltődhet az elcsigázott hallgatóság, az Üvegteremben pedig a felszabadító élménydobolások után arra is fény derül, hogy a szex nemcsak a pop világát, de sokszor bizony a klasszikus zene kiemelkedő alkotásait is jócskán áthatja. Az óránként induló változatos tematikus sétákon a Müpa Stúdió működésével és a backstage büfék titokzatos világával ismerkedhetnek az érdeklődők, és arról is átfogó képet kaphatnak, mi van a színpad alatt, felett és mögött, sőt: megtudhatják, mi mindennek kell megvalósulnia ahhoz, hogy egy látványos előadás vagy egy világszínvonalú koncert a közönség elé kerülhessen. De a programok az emblematikus épület falain túl is folytatódnak: a Müpa Sátorban a Recirquel meghitt, semmihez sem hasonlítható előadása után arra is lesz alkalom, hogy a jelenlévők együtt beszéljék meg a látottakat, a napot záró lelazulásra pedig a Ludwig Múzeum teraszán kerül sor, ahol napjaink egyik legfoglalkoztatottabb DJ-je, nagyszínpadok drop mestere, Adam Ajkay biztosítja majd a zenét.   

Aki kedvet kapott mindehhez, a részletes programot itt találja.

Az Egyetemi Napra érdemes előzetesen jelentkezni, mert a limitált férőhelyes, helyszíni regisztrációt igénylő programok esetében előnyt élveznek azok, akik korábban már jelezték részvételi szándékukat. Az esemény érvényes felsőoktatási diákigazolvánnyal látogatható. 

 

Joshua Bell, Alan Gilbert és az NDR Elbphilharmonie, az Accademia di Santa Cecilia, Víkingur Ólafsson, a King’s Singers, a Wiener Sängerknaben, Elvis Costello, Cory Henry és Ludovico Einaudi is visszatér a Müpába a 2023/24-es évad első felvonásában. A 18 éve megnyílt intézmény bemutatta fenntarthatósági startégiáját és a nézői visszajelzésekre és a kulturális élet kihívásaira reagálva a megszokott bérletes konstrukciók helyett flexibilisebb rendszerben teszi elérhetővé az új évad produkcióira szóló jegyeit.

Az elmúlt évek folyamatos változásai a nemzetközi és magyar művészeti szcéna szereplőit is számos új feladat elé állították, sosem látott kreativitásra ösztönözve a kulturális intézményeket, annak érdekében, hogy az elvárt és megszokott színvonalon szolgálják ki közönségük igényeit. „Ráadásul, most mindennél fontosabb, hogy mindenki számára legyen egy olyan békés sziget, ahol nyugalomra lelhet, egy olyan közösség, amelyből erőt meríthet, egy olyan tér, ahol inspiráló élményekkel gazdagodhat – fogalmazott Káel Csaba köszöntőjében. – Fontos feladatunk, hogy minden erőnkkel éltessük a múzsákat, hogy a hozzánk érkezők feltöltődhessenek, kikapcsolódhassanak.”

Meghallva és észlelve a megváltozott nézői szokásokat, a Müpa bővítette és folyamatosan bővíti online közvetítéseinek számát illetve bevezette a dinamikus jegyárazást. „A bennünket körülvevő folyamatos változások, újfajta szemléletre, gondolkodásra késztetnek minket is. Nagy gondot fordítunk arra, hogy figyeljük és reagáljunk nézőink valós igényeire; visszajelzéseik mentén alakítjuk működésünket. – mondta Kosztolánczy Gábor, a Müpa vezérigazgató-helyettese. – A hozzánk látogatók jelentős részének a hosszú távú elköteleződés jelenleg terhet jelentene, ezért idén flexibilis rendszerben tesszük elérhetővé az előadásokra szóló jegyeinket. Az évadot pedig a könnyebb tervezhetőség érdekében decemberig hirdetjük meg, és szeptemberben mutatjuk be a 2024-es műsorunkat.”

A globális és a közvetlen környezetben végbemenő változások továbbá arra ösztönözték a Müpát, hogy a hazai kulturális intézmények közül elsőként elkészítse fenntarthatósági stratégiáját. Az intézmény missziójának tekinti, hogy példaként járjon el, így született meg az a rövid, közép- és hosszútávú célokat és vállalásokat rögzítő dokumentum, amelynek segítségével optimalizálhatja működését és élére állhat a hazai kulturális fenntarthatósági törekvéseknek. A dokumentum szól a fenntarthatóság legfontosabb területeiről, kitér a környezeti, gazdasági kérdésekre és a kulturális fenntarthatóságra egyaránt. A munkatársak és szakértők bevonásával összeállított anyag az intézmény honlapján érhető el.

A hagyományokhoz híven a Müpa idén is megnevezte az évad művészeit. A hatalmas életművel rendelkező, nemzetközileg elismert és sikeres erdélyi zeneszerző, Orbán György kamarazenei darabjait és oratóriumait méltatlanul keveset hallani a modernkor koncerttermeiben. Ezen igyekszik változtatni most a Müpa, hiszen a 2023/24-es évad zeneszerzőjeként művei kiemelt figyelmet kapnak az új szezon programjában. Feledi János többek közt a Missa Duodecima és a Teremtett világ ritmusaira koreografálta új darabját, míg Mindenszentek napján az „év komolyzenei műve” kategóriában Artisjus-díjat nyert Requiemje csendül fel a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának előadásában.

Két izgalmas premierre is készül az évad együttesének választott Magyar Nemzeti Táncegyüttes. A Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán és csapata előbb Eredics Benjamin a Bartók Tavaszon debütált zeneművére, A koppányi aga testamentumát feldolgozó Végvárak, vitézekre készített koreográfiáját mutatja be, majd a forradalmár költő Petőfi Sándor éltét viszik tánclépésben színpadra. 


Orbán György / Fotó: Csibi Szilvia – Müpa

A 2023/24-es évad őszi-téli hónapjaiban számos visszatérő világsztárt köszönhet a Müpában a közönség. A világ egyik legrégebbi zenei intézménye, az Accademia di Santa Cecilia zenekara ezúttal Liszt és Respighi Róma ihlette műveivel készül, a több mint ötvenéves múltra visszatekintő legendás vokális szextett, a King’s Singers pedig legújabb, Ligeti György Nonszensz madrigáljait feldolgozó lemezével érkezik. Mintegy 15 évvel ezelőtt, igaz, akkor még NDR Szimfonikus Zenekar néven járt a Müpában az NDR Elbphilharmonie. A hamburgi kultúrközpont rezidens zenekara igazi közönségkedvencekkel – Mahler V. szimfóniájával és Csajkovszkij legnépszerűbb, D-dúr hegedűversenyével – és egy világklasszis karmesterrel, Alan Gilberttel az élén tér vissza. Az est szólistája pedig korunk egyik legünnepeltebb hegedűművésze, Joshua Bell lesz. Bár Víkingur Ólafssonnal először csak az online térben találkozhatott a Müpa közönsége, azóta már élőben is volt szerencséjük hallani az izlandi zsenit, aki ezúttal Bach Goldberg-variációival készül. Elvis Costellót közel tíz év múltán láthatjuk újra a Müpában – 2014-es szólókoncertje után most állandó zenészpartnerével, Steve Nieve-vel érkezik, a filmzenéivel világhírnevet szerzett olasz zongorista, Ludovico Einaudi pedig 2017 után ad ismét, minden bizonnyal felejthetetlen koncertet a Hangversenyteremben. Cory Henry ezúttal a legutóbbi koncertjéhez képest jóval bővebb zenekari felállással és igazi meglepetésekkel érkezik, míg a dán gitáros Jakob Bro és az amerikai szaxofonos Joe Lovano egy Magyarországon eddig még soha nem hallott felállással csigázza fel a jazzrajongókat.   


Víkingur Ólafsson / Fotó: Ari Magg

A karácsonyhoz kapcsolódó repertoár legszebb dalaival hangol az adventre a legendás Wiener Sängerknaben – akik a bécsi fiúkórus mellett működő gimnázium tanulóiból alakult Chorus Juventussal közösen érkeznek – és a Cantemus Kóruscsalád szívet melengető koncertje. Az ünnep hangjait szólaltatja meg napjaink egyik legsikeresebb fiatal orgonaművésze, Mészáros Zsolt Máté is, a Szegedi Bartók Béla Női Karral közös estjén, Fassang László a száz esztendeje született Ligeti György tételeit Bach és Frescobaldi zenéjével társítja, a német orgonista, Sebastian Heindl pedig a némafilm történetének klasszikusához, Friedrich Wilhelm Murnau Nosferatu című alkotásához rögtönöz kísérőzenét.  

A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar 2013-ban indult közös programsorozata, az Európai Hidak ezúttal Róma felé veszi az irányt, és a klasszikus zenei koncertek mellett jazz- és világzenei programok mellett filmvetítésekkelvárják az érdeklődőket. Örvendetes hír, hogy az Európa legígéretesebb fiatal zenészeit bemutató Rising Stars sorozatban újra van magyar résztvevő: az ifjú hegedűművész, Pusker Júlia idén a Müpa patronáltjaként járja be és hódítja meg a kontinens legjelentősebb koncertszínpadait.

Folytatódnak a Müpa népszerű irodalmi sorozatai, a Literárium és a Vers-estek: az idén nyolcvan éves Oravecz Imrét rangos színészek köszöntik, Visky András sorai Hegedűs D. Géza narrációjában hangzanak el, Csoóri Sándor és Pilinszky János verseit pedig Vecsei H. Miklós a Platon Karataev közreműködésével zenésíti meg. A Müpa Filmklub A nagy Woody Allen menet címmel a színész-író-rendező impozáns munkásságából válogat, a közkedvelt Metropolitan-közvetítések pedig a műfaj legjavát hozzák el élő egyenesben az operajátszás New York-i fellegvárából.

Bizonyára sokaknak örömhír, hogy a 2023/24-es évadra is visszatérnek a kiemelkedő népszerűségnek örvendő tánc- és újcirkuszprodukciók, így ismét a színpadon lesznek a Győri Balett, a Badora Dance Company és a Pécsi Balett sikerdarabjai, valamint a Recirquel látványos cirque danse előadása is.

A Müpa már a kezdetektől jelentős szerepet vállalt a jövő koncertlátogatóinak nevelésében, és nem lesz ez másként a következő évadban sem. A Müpa Junior programjai számos lehetőség kínálnak arra, hogy a gyerekek – akár szüleikkel, nagyszüleikkel, akár iskolai csoporttal látogatnak a Müpába – közel kerüljenek a hangok, a hangszerek és a különböző zenei műfajok világához. 

Az intézmény hagyományaihoz híven elsőként a Müpa+ hűségprogram tagjai kapnak lehetőséget az elővásárlásra. Április 19-én 10 órától a platina, 20-án, csütörtökön 10 órától az arany, 14 órától pedig az ezüst szint tagjai számára nyílik meg az elővásárlási lehetőség a meghirdetett programokra, míg az alapszint tagjai és a nagyközönség április 21-én, pénteken 10 órától válthatja meg belépőit.

A most bejelentett produkciókról további információkat itt olvashat.

A Müpa fenntarthatósági stratégiája teljes terjedelmében elérhető ide kattintva.

 

18. születésnapja alkalmából az idén nagykorúvá érett ikonikus intézmény különleges alkotással lepi meg közönségét: a Müpába látogatókat márciustól egy Kolodko Mihály-szobor fogadja. A művész a bronzból készült fejhallgatót a Müpa bejáratánál helyezte el, az alkotás a „Füles” fantázianévre hallgat. 

A Müpa előtti főlépcső korlátjára csempészett szobor nemcsak egy zseniális művész alkotása, de üzenetet is hordoz. Minden zene- és kultúrarajongót arra biztat, hogy fejhallgatóját és napi gondjait bátran hagyja kint, mert a nagy múltú kulturális intézménybe belépve olyan élő zenei élményt kap, ami semmihez sem fogható. Kolodko Mihály bronzból készült művéből folyamatosan zene szól, s a tizenöt zenemű között olyan valódi csemegéket találunk, mint Beethoven C-dúr zongoraversenye Vásáry Tamás előadásában vagy Richard Strauss Négy utolsó éneke Rost Andrea tolmácsolásában, de a könnyűzene kedvelőire gondolva Palya Bea és Avishai Cohen is megszólal a szoborból.


Fotó: Gálos András – Müpa

A 18. születésnapját ünneplő kulturális központ világviszonylatban is kiemelkedő kínálata, a kulturális innováció terén az eltelt közel két évtizedben elért eredményei nemcsak a kultúrára éhes nézők, de a legelismertebb alkotók és előadóművészek számára is garanciát jelentenek a magas minőségre. Közönségét közösségé formálta, működése inspirációt jelent az alkotók számára. Ennek bizonyítéka a Müpa új ékessége, a mostantól mindenki által megcsodálható Kolodko-fejhallgató. 

Kolodko Mihályt szerethető köztéri szobrai tették országszerte ismertté és népszerűvé. Alkotásai a street art (utcaművészet) hagyományába illeszkednek, így azok helyszínei is mindig jelentést hordoznak. Az első szobrocskák a művész szülővárosa, Ungvár közterületeire kerültek ki, majd miután a szobrász Budapestre költözött, alkotásai a fővárosban is megjelentek, jelenleg már több mint harminc Kolodko-szobrot fedezhetünk fel Budapesten. A szerethetőség és népszerűség azzal is magyarázható, hogy Kolodko több alkotása az 1970-es, 1980-as évek magyar rajz- és bábfilmfiguráit – a Főkukacot A nagy ho-ho-horgászból, Mekk Eleket vagy a kockásfülű nyulat – eleveníti meg.

Kolodko a fejhallgató-installáció előtt is készített zenei témájú alkotásokat. A Liszt Ferencet ábrázoló szobrok a világ négy különböző városában, többek között Budapesten is megtalálhatók, Bartók-szobrait pedig két kárpátaljai városban, Ungváron és Nagyszőlősön lehet megtekinteni. 
Alkotásai a városnéző túrák közkedvelt állomásai, így vélhetően a tavasz és a jó idő eljövetelével a Müpa előtt is rendszeresen összegyűlnek majd a kultúrarajongók, és egyre több fényképen fog szerepelni a legújabb Kolodko-szobor. 

 

Két évtizeddel ezelőtt még szinte merész álomnak tűnt, hogy az egykori teherpályaudvar helyét átvegye egy pezsgő, élettel teli kulturális központ, és estéről estére emberek százai, ezrei érkezzenek kikapcsolódni és feltöltődni a Soroksári út menti impozáns épületbe. Mára azonban a Duna dél-pesti látképe már teljesen elképzelhetetlen a Millenniumi Városközpont és benne az idén nagykorúvá érett Müpa nélkül. Fennállásának jeles évfordulóját pedig mi mással is ünnepelhetné az intézmény, mint jövőbe mutató fejlesztésekkel, hűségprogramosainak szóló különleges megjelenési lehetőséggel és 18, mindenki számára hozzáférhető koncertfelvétel-ritkasággal.

18. születésnapját ünnepli Magyarország egyik legmodernebb, mára nemzetközi szinten is meghatározó kulturális központja, amely az eltelt közel két évtizedben ugyanúgy meghódította a komoly-, kortárs, könnyű-, jazz- és világzenei közönséget, mint az opera, az újcirkusz, a tánc, az irodalom vagy a film iránt érdeklődőket. Hűséges közössége mára több mint 45 ezer tagot számlál, hazai és világviszonylatban is kiemelkedő kínálata, a kulturális innováció terén elért eredményei azonban nem csupán a művészetek iránt fogékony nézők, de a legelismertebb alkotók és előadóművészek számára is garanciát jelentenek a magas minőségre.


„Ilyen volt”

2005-ös megnyitása óta a Müpa missziójának tekinti, hogy minél több emberhez juttassa el a minőségi kultúrát: a már létező alkotások, zenei ritkaságok és klasszikusok mellett nagy hangsúlyt fektet újonnan születő művek műsorra tűzésére, valamint az előadó- és alkotóművészeti tehetségek felkutatására, bemutatására is. Utóbbi törekvése legelőször az intézménnyel egy időben megszülető és együtt „cseperedő” Felfedezések című sorozat megvalósulásában öltött formát, amelynek keretében számos, akkor pályája elején álló, ma már ünnepelt művész koncertezett az intézmény tereiben. A jeles évforduló alkalmából most e sorozat 18, a Müpa Stúdió által rögzített igazán emlékezetes előadását, mások mellett Várdai István, Baráti Kristóf, Szűcs Máté, Berecz Mihály, Kohán István, Palojtay János müpabeli szárnybontogatásait élvezhetik újra az érdeklődők. Az újonnan elérhető epizódok azonban nem pusztán azért bírnak kiemelkedő jelentőséggel, mert egy-egy mérföldkőhöz érve mindig szívmelengető érzés feleleveníteni a közös sikereket, hanem azért is, mert hazánk ragyogó muzsikusainak szélesebb közönség előtti bemutatkozása az intézmény összetett küldetésének egyik alappillére. Az eltelt évek tapasztalatai nyomán az intézmény a kulturális fenntarthatóságot helyezte törekvései fókuszába, munkatársai ennek jegyében azért dolgoznak, hogy az utánunk következő nemzedék a jelenleginél is magasabb kulturális nívón élhessen, mint mi vagy az elődeink. E szándék mentén, valamint a kiemelt érdeklődésre tekintettel teszi folyamatossá a Müpa az adventi időszakban megkezdett jótékonysági hangszer- és kottagyűjtő akcióját is, amelynek keretében a Partneriskola-programban részt vevő intézmények már át is vehették a nagyvonalú felajánlásokból származó első adománycsomagokat.


„Ilyen lett” / Fotó: Réthey-Prikkel Tamás

A Müpa – bár elsődleges célkitűzése, hogy a maga területén minden eszközzel segítse a következő generációt – az elmúlt időszakban a fenntarthatósággal kapcsolatos terveit a társadalmi, gazdasági és környezeti témákra is kiterjesztette. E holisztikus szemléletű gondolkodás eredményeképp, szakértők bevonásával már dolgozik fenntarthatósági stratégiáján, amelyet a tavasz folyamán, a következő évad programjainak ismertetésével együtt mutat majd be. 
  
A Müpa médiatára, benne a 18 meglepetésfelvétellel itt érhető el.

 

Egyedi hangszereléssel, rendhagyó felállással és kizárólag erre az alkalomra készülő meglepetésekkel is készülnek a Müpa könnyűzenei sorozata, a Hey, June! idei fellépői. Június 6. és 9. között érkezik a Bohemian Betyars, az elmúlt években egyre népszerűbb 4S Street, itt lesz a magyar hiphopújhullám legfelkapottabb sztárja, Co Lee, és a 80 éve született Jim Morrisonról is megemlékezünk. Előttük azonban még a hazai skaszcéna legsikeresebb formációja, a PASO repíti el a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönségét (és annak névadóját is) a karibi térségbe!

Adott egy zenekar, amelynek neve az elmúlt két évtizedben gyakorlatilag egybeforrt a hazai skazenével. És adott egy kétszeres Latin Grammy-díjas zenei producer, aki nem mellesleg hatalmas rajongója a mi Bartók Bélánknak. Hogy a kettőben mi a közös, arra május 19-én kapjuk meg a választ. Ekkor mutatja be ugyanis a Pannonia Allstars Ska Orchestra az amerikai, de az elmúlt húsz évben Brazíliában élő Victor Rice-szal közösen készített legújabb lemezét, amelyen a magyar népdalkincs válogatott dalait helyezték át az egzotikus, karibi zenei környezetbe. A PASO húszéves karrierjében abszolút egyedülálló projekt természetesen unikális felállásért is kiált: KRSA és zenekara népzenei körökben ismert zenészeket hívott el erre az estére, sőt, ezúttal még az Aurevoir. frontembere, Agócs Marci is csatlakozik hozzájuk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán. 


Pannonia Allstars Ska Orchestra / Fotó: Mladin Bence

A Hey, June! koncertek velejárója, hogy a fellépő együttesek mindig valami egyedi, tőlük nem megszokott koncepcióval érkeznek a Müpába. Ez természetesen az idei sorozatban sem lesz másként: négy este, négy fellépő, négy rendkívüli koncert várja majd a nézőket a Fesztivál Színházban június 6. és 9. között.  A sort egy kifejezetten erre az alkalomra összeállt projekt nyitja: Nové Soma (Middlemist Red, MORDÁI), iamyank és Vangel Tibor (Sexepil, Volkova Sisters) nem kisebb kihívásra vállalkoznak, mint hogy a 21. század hangján idézzék meg Jim Morrison, a 20. század egyik legnagyobb hatású rockzenekara, a The Doors ikonikus frontemberének pszichedelikus életművét.

Visszatér zenei gyökereihez a közvetlen hangulatú koncertjeiről és pörgő ritmusú muzsikájáról ismert Bohemian Betyars. A magát speed-folk-freak-punk zenekarként definiáló együttes a hazai és nemzetközi turnék után nemcsak fizikailag, de stílusában is hazatér, hiszen müpás koncertjükre alapvető zenei hatásaik – a magyar népzene, a tradicionális cigányzene és a balkáni, fúvósokban bővelkedő folk – keresztmetszetében gondolták és hangszerelték újra dalaikat. Az eredetileg hatfős zenekar erre az estére fúvósokkal, vonósokkal és a Parno Graszt tagjaival egészül ki.

Halász Kolos, vagy ahogy többen ismerik, Co Lee dinamitként robbant be a magyar hiphopszíntérbe és vált egy csapásra a műfaj egyik nagy ígéretévé. Tizenöt évesen Bécsben, egy amerikai magániskolában kezdett el rappelni, többek közt ennek is köszönhető, hogy angolul és magyarul is magabiztosan pörög a nyelve. Az angol sikerdalok és egy Beton.Hofival közös turné után nemrég jelent meg első magyar nyelvű albuma is, a Cirque de L’homme. A címválasztás nem véletlen, Co Lee ugyanis sok más mellett – többször modellkedett Kínában, tanult trombitálni, dobolni, járt futni, sőt, még egy kungfumesterhez is beíratták – a bohócéletbe is belekóstolt a cirkusziskolában. De valahol mindig is egyértelmű volt számára, hogy a zene az ő útja, amelynek következő állomása a belváros füstös underground klubjai után a Müpa Fesztivál Színházának színpada.


Co Lee

A 4S Street tagjai gyermekkoruk óta ismerik egymást, hiszen mind a székelyföldi Gyergyószentmiklóst tekintik otthonuknak, mégis csak 2018-ban döntöttek úgy, hogy közös zenekart alapítanak. És milyen jól tették! Könnyed, pop-folkos, fülbemászó dalaikkal hamar belopták magukat a közönség szívébe, és alig egy évvel az indulás után már a magyarországi színpadok visszajáró zenekarává váltak. A rajongók mellett a szakma is felfigyelt rájuk, hiszen szerzeményeik 2018-ban és 2021-ben is elnyerték „A legszebb erdélyi magyar dal” címet, tavaly pedig a Petőfi Zenei Díjátadón „Az év zenekara” elismerést zsebelhették be. Első müpás koncertjükre a rendhagyó felállás és műsor mellett kizárólag erre az alkalomra szóló meglepetésekkel is készülnek.

SAJTÓKÖZLEMÉNY LETÖLTÉSE     FOTÓK LETÖLTÉSE

 

Hamarosan érkezik a koncertszezon egyik legpörgősebb, legintenzívebb fesztiválja, a Prokofjev-maraton! Csakúgy, mint 2008 óta minden alkalommal, ezúttal is zsizsegő hangulatban lehet részünk, hangversenyről hangversenyre igyekezhetünk az egynapos fesztiválon. Nagyzenekari koncertek, intim kamarazene, filmvetítések és ingyenes hangversenyek várják a közönséget február 4-én a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös rendezvényén.

Csodagyerek, lázadó, innovátor, 20. századi zseni, lebilincselően sokszínű figura – ki ne akarna eltölteni egy teljes napot a legendás orosz zeneszerző, Szergej Prokofjev mágikus világában? Mozarthoz hasonlóan ő is ötévesen írta első zongoradarabját, kilencévesen pedig már az opera műfajával próbálkozott. Muzikalitása mellett sakktudása is kivételes volt: a későbbi világbajnokot, José Raúl Capablancát is legyőzte egy alkalommal. Prokofjev egyedi hangú műveit nemcsak a hangversenytermekben hallhatjuk: ezidáig 164 filmben és tévés produkcióban is megszólaltak darabjai.

Fischer Iván karmester minden maraton zárókoncertjén felteszi a kérdést: ki hallgatta végig a nap összes hangversenyét, és mindig akadnak ilyen hősies koncertlátogatók. Február 4-én, szombaton újra itt a lehetőség! Ahogy minden alkalommal, idén is lesz családi koncert a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben: 10:30-tól a Budapesti Vonósok előadásában hangzik el a Péter és a Farkas című zenés mese az állatok varázslatos világából. 12:30-tól ugyanitt a MÁV Szimfonikus Zenekar játssza a szerző 1944 nyarán írt V. szimfóniáját, amit ő maga így jellemzett: „himnusz a szabad és boldog emberhez, az ő hatalmas erejéhez, tiszta és nemes lelkéhez”. 15 órától a Győri Filharmonikus Zenekar játszik részleteket a Rómeó és Júlia című balett zenéjéből összeállított első és második szvitből. 17 órától a Budafoki Dohnányi Zenekar és Kelemen Barnabás lép színpadra a szerző I. hegedűversenyével, az együttes emellett a Kizsé hadnagy filmzenéjéből született szvitet is megszólaltatja. 19 órától a Pannon Filharmonikusok töltik meg a nagytermet Balog József zongoraművésszel, a napot pedig 21 órakor a Budapesti Fesztiválzenekar zárja Fischer Iván vezényletével. Mesés befejezésre számíthat a közönség, ugyanis az utolsó koncerten a Hamupipőke első és harmadik szvitjéből fognak elhangozni részletek.  


Fischer Iván / Fotó: Siller Ákos

A Fesztivál Színházban 11:30-kor indul a nap Palojtay János zongorakoncertjével, 13:30-tól Szabó Ildikó (cselló), Lajkó István (zongora), Pivon Gabriella (fuvola) és Mali Emese (zongora) kamaramuzsikálnak. 16 órától Pusker Júlia hegedűművész játékát hallhatják a Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusaival, majd 18 órától Báll Dávid zongoraművész szintén a Fesztiválzenekar zenészeivel lép fel. A nap ezen a helyszínen 20 órakor egy dalesttel zárul Evelina Dobračeva és Nyikolaj Borcsev főszereplésével.

A maraton során a szervezők az Üvegteremben és az Előadóteremben is készülnek ingyenes programokkal: koncertfilm-vetítések és extra koncertek színesítik a napot a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak előadásában. 


Nyikolaj Borcsev / Fotó: Nina Ai-Artyan

A Prokofjev-maraton előadásaira a jegyek egységesen 2500 forintos áron kaphatók.

 

Bár lehet, hogy február első vasárnapján a tavasz még nem köszönt be, A népzene ünnepe a Müpában így is gondoskodik majd a jókedvről és mulatságról. A 2008 óta megrendezett esemény gyermekműsorral, táncházakkal és koncertekkel mutatja be a hazai folkzenét jellemző sokszínűség megannyi árnyalatát.  

Az egész napos folklórkavalkádot Páll Éva és zenekara nyitja majd, akik az egész család számára élvezhető táncos műsorral készülnek. A Míves Mesterségek, ahogy a neve is mutatja, a régi népi foglalkozásokat mutatja be népdalok, mondókák és mesék segítségével: lesznek itt kenderfonó asszonyok, vásznat szövő takácsok, ruhát varró szabók, de feltűnnek cipészek és csizmadiák, fazekasok és kovácsok, molnárok és pékek is. A műsor furfangos felépítésének köszönhetően a legkisebbek is találkoznak benne ismerős dolgokkal, de a nagyoknak is tud újdonságot mutatni, mindeközben pedig a felnőttek is jókat kacaghatnak.

Az ünnep persze nem ünnep gála nélkül: ahogy azt a nézők már megszokhatták, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben ezúttal is a műfaj legjava váltja majd egymást a színpadon a házigazda, Eredics Gábor szakértő tolmácsolásával. Előtte 18 órától az Előcsarnokban a magyarországi és közép-európai autentikus cigány kultúrát és hagyományokat ápoló Khamoro együttes és vezetőjük, Farkas Zsolt cigány táncháza várja a nézőket, akik így tökéletesen ráhangolódhatnak a kétszer hatvanperces gálaműsorra. 

Az esti fellépők sorát az új népiénekes-generáció egyik legnagyobb tehetsége, Básits Branka nyitja, aki szerb népzenei örökségét idézi meg nemrégiben megjelent első saját lemezének anyagából. Az őt követő Tímár Sára nevét már jól ismerheti a közönség, hiszen a Junior Prima díjas énekesnő számtalan formációban – köztük a legendás Sebő együttes és a Dalinda énekegyüttes tagjaként – lépett már színpadra. Zenekarával ezúttal Ének a határtalanról című negyedik albumának dalaiból ad ízelítőt. A gála első részét egy igazi nagyágyú, a hazai etnojazz egyik legnagyobb formátumú fúvósa, a Vujicsics együttesből is ismert Borbély Mihály zárja majd. 


Borbély Mihály

A szusszanásnyi szünet után a ’60-as, ’70-es évek magyar népzenei vonulatokkal kísérletező együtteseinek repertoárjából táplálkozó folk-rock-zenekar, a MORDÁI tesz arról, hogy a hangulat megmaradjon. Őket a hazai népzenei mozgalom elismert fiatal muzsikusaiból álló, a rögtönzésektől sem megriadó Magyar Banda követi, az estet pedig a beás cigányzenét játszó Kanizsa Csillagai fergetegesnek ígérkező műsora zárja. 

A jó hangulat pedig nem ér véget, hiszen akárcsak előtte, a gálaműsor után is táncház várja a nézőket. A megfelelő levezetésről 22 órától a kifejezetten táncházakon muzsikáló Budapest Mezőség Band gondoskodik majd. 


MORDÁI / Fotó: Martin Wanda

A magyarországi táncházmozgalomról szóló blogbejegyzésünket itt olvashatja.

 

2023. január 27. és 29. között ismét jelentkezik a közép-európai régió egyik legjelentősebb zenei tehetségbörzéje, a Jazz Showcase. A korábbi évektől eltérően ezúttal a fiatal jazzcsapatok bemutatkozására is a Müpa Fesztivál Színházában kerül sor, ahol az esti nagykoncertek alkalmával olyan kiváló formációk lépnek színpadra, mint Barabás Lőrinc és Niklas Paschburg, a KRIZ és Jesús Molina, valamint a jazzbois és a Kaláka. 

Január utolsó hétvégéjén ismét változatos dallamok és ritmusok pezsdítik fel a hangulatot a Müpában, a jövő reménybeli zenészei és már komoly eredményeket elért, nemzetközi kiválóságok váltják egymást a Fesztivál Színház színpadán. A 2008-ban útjára indított, azóta minden évben hatalmas sikerrel zajló Jazz Showcase célja, hogy támogassa a szárnyait bontogató jazzutánpótlást, minél több emberrel ismertesse és szerettesse meg ezt a sokszínű műfajt, illetve találkozási lehetőséget biztosítson a régi és újdonsült jazzrajongók számára. A házigazda ismét a műfaj egyik legavatottabb ismerője, a rádiós műsorvezetőként, napjainkban pedig már zenés ismeretterjesztő videókat alkotó TikTok-hírességként is ismert Jazzkovács László lesz.

Mindhárom nap délutánján 16.30-tól, majd 18 órától egy-egy pályakezdő, de máris kiérlelt produkcióval érkező zenekar mutatja meg ingyenes koncertek keretében, hol tart most a világsiker felé vezető úton. Pénteken az 1930-as, '40-es, '50-es évek swing- és bebopslágereit saját hangszerelésben játszó Nagy Noémi Quartet és a Junior Prima díjas Egri János Jr. Trio Johnology nevű zenekara, szombaton a modális jazzben utazó, saját szerzeményekkel érkező Symbiosis 5 és a jazz, a soul, a neosoul, az R&B, a pop, a hiphop, a trap és más progresszív műfajok elemeit vegyítő Ineffable, míg vasárnap a „szomorgazmikus melanko-stenk jazz-popot” ütős groove-okkal felpörgető Sárközi Dina Quintet, valamint a jazzt könnyűzenével és klasszikus elemekkel ötvöző Varga Balázs / Expression mutatkozik be. 


Symbiosis 5

A koncerteket a közönség nem csupán a helyszínen, de a Müpa Facebook- és Youtube-csatornáján is követheti majd, és ahogyan azt a nézők már megszokhatták, szavazólapokon vagy a mupa.hu weboldalon ismét szavazhatnak is az általuk legjobbnak ítélt zenekarra. A produkciókat természetesen a nemzetközi zsűri is figyelemmel kíséri, az eseménysorozatot követően pedig kiválasztja a szakmai díjazottat, míg a jelen lévő fesztiválszervezők és klubvezetők különdíjakkal jutalmazhatják az általuk legkiemelkedőbbnek ítélt zenekarokat. A Jazz Showcase esti, ugyancsak online is követhető koncertjein nemzetközi szinten jegyzett muzsikusok kizárólag erre az alkalomra összeálló formációi várják a közönséget: pénteken az utóbbi években live actjeiről ismert trombitás, Barabás Lőrinc a német multiinstrumentalistával, Niklas Paschburggal zenél, szombaton Csapó Krisztián szólóprojektje, a KRIZ a kolumbiai zongoristát, Jesús Molinát látja vendégül, vasárnap pedig a fúziós jazz-hiphop trió, a jazzbois játszik az örökifjú Kaláka együttessel.


jazzbois / Fotó: Talabér Géza

További információk és a Jazz Showcase részletes programja itt található. 

A szavazás (január 27-én 16 órától 29-én 19.30-ig) ide kattintva érhető el.