Balázs János is egyike annak a hat pályakezdő ifjú művésznek, akit az Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) beválasztott Rising Stars („feltörekvő csillagok”) elnevezésű projektjébe. Ennek köszönhetően a huszonöt éves fiatalember Európa legnevesebb koncerttermeit járja ebben az évadban. A számos rangos nemzetközi versenyt megnyert, már több fesztiválon is sikerrel szerepelt művész természetesen „hazai pályán”, a Művészetek Palotájában is fellép.
Bár az 1988-ban született, Junio...r Prima-díjas pianista repertoárján kiemelt helyet foglal el a romantikus irodalom - 2010-ben például magyarországi turné keretében tizenhat hangversenyen játszotta el Chopin összes zongoraművét -, ezúttal kétszáz év zenei terméséből válogat, a bécsi klasszikától napjainkig. Műsorát olyan művekből állította össze, amelyek többsége kapcsolódik a fenségeshez és a természetfelettihez, a variáció műfajához, illetve rendkívüli technikai követelményeket támaszt az előadóval szemben. Igazi csemege például Beethovennek az Egyesült Királyság himnuszára készített variációsorozata, amely az Eroica-szimfónia szomszédságában keletkezett, az 1800-as évek elején. A D'Este bárónőnek ajánlott, nagyszabású Chopin-opus érdekessége, hogy eredeti formájában zenekar-kíséretes zongorára íródott. Schubert variációs B-dúr impromptuje a szerző egyik utolsó műve, csak halála után jelent meg. Izgalmasnak ígérkezik Liszt Ferenc és Dubrovay László darabjainak párosítása: mindkettő Faust történetéhez kötődik.
Balázs János a két alkotás között a félelmetesnek tűnő, de hirtelen elillanó Ravel-lidércet idézi meg a Gaspard de la Nuit ciklusból, illetve elhangzik a Last message című darab is, Vukán György szerzeménye, amely a műsor különleges jelentőségű darabja: a fiatal pianista a koncertjét a nemrég elhunyt Kossuth- és Erkel díjas zeneszerző és zongoraművész emlékének ajánlja.
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.