Liszt Ferenc A-dúr zongoraversenye ritkábban hallható koncertteremben, mint az Esz-dúr. Noha azzal nagyjából egy időben keletkezett - 1839-től körülbelül két évtizeden át dolgozott rajta a szerző -, líraibb hangvételű, kevésbé virtuóz, és kevésbé heroikus, a zongora szerepe pedig kevésbé szólisztikus; a hangszer gyakran a vonósok vagy a fúvósok kísérőjévé szegődik. Formailag is összetettebb, négy, egymáshoz szünet nélkül kapcsolódó szakaszból áll, egyetlen téma átalakításának, variálásának..., kibontásának magasiskolája. Ugyanúgy, ahogy a Haláltánc címet viselő versenymű, amely az utolsó ítéletet elbeszélő Dies irae gregorián dallamra írt hátborzongató variációsorozat. A horrorisztikus, a szólistától rendkívüli pianisztikus képességeket igénylő művet Buonamico Buffalmacco A halál diadala című festménye ihlette, amellyel Liszt 1838-ban találkozott. Ekkor készítette el első vázlatait, de a darabot szintén csak több évtized elteltével adta ki a kezéből. Liszt nemcsak a zongorajátékban, hanem a zeneszerzésben is Beethoven örököse. Minden bizonnyal tőle látta először a témák feldolgozásának, parafrazeálásának e nagy távlatokat adó lehetőségét. Beethoven emberfeletti alkotásának, a IX. szimfóniának a zárótételében ugyanis a világ legegyszerűbb dallama szabadon variálva emelkedik éteri magasságokba Schiller soraival.
A hangverseny nem kis feladatra vállalkozó - két Liszt-zongoraversenyt egymás után megszólaltató - olasz közreműködője a hollandiai Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny 1989. évi győztese, vezető zenekarok szívesen látott vendégművésze, Enrico Pace.
Rendező: Nemzeti Filharmonikusok
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.