Rupa Marya bár Amerika nyugati partján látta meg a napvilágot, hindi származása dacára tiszteletbeli franciának is elmenne a lemezeit hallgatva. Ifjonti utazgatásait és egyetemi tanulmányait követően San Franciscóban telepedett le, itt szervezte meg zenekarát, és amikor nem a zenéléssel van elfoglalva, orvosként dolgozik. Bennünket természetesen most a zenei vonal érdekel, és van is mit nézni és hallgatni az apró termetű, ám annál tüzesebb énekesnő vezette zenekar koncertjein.
A Rup...a & The April Fishes mindent tud, ami a latin zenébe belefér, és nem is szeretnek semmiféle műfaji korláthoz igazodni. Előszeretettel játszanak sanzonba ágyazott mexikói és néha balkáni reggae-t, valamint lüktető skát, mindezt legalább négy nyelven. Ehhez mérik a hangszerparkot is, csellóból, harmonikából, trombitából, dobokból, akusztikus gitárból és basszusból hozzák ki az elképzelhető maximumot. A csendesebb, de érzelmileg túlfűtött részek és a táncosabb tételek aránya nagyjából fele-fele a repertoárban, néha akár egy dalon belül is.
Már első lemezük, az Extraordinary Rendition is mindent megmutatott a tehetségükből, de a 2009-es Este Mundóval még mélyebbre nyúltak, talán mélyebbre, mint bárki a koncertező latin zenekarok közül. Annyira egyben van és annyira szívhez szóló az egész, hogy velük nevetni és sírni természetes állapotnak hat. Ők az egyik legeslegjobb színpadi produkciót nyújtó banda a műfajban!
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett muzsikusokból alakult Sturcz Quartet repertoárja a klasszikusoktól kezdve a pop- és jazz-zenén át a kortárs szerzeményekig terjed. A vonósnégyes saját produkciókkal és közreműködőként is rendszeres fellépője könnyűzenei eseményeknek, hazai és külföldi fesztiváloknak, protokollrendezvényeknek, igény szerint akár kibővített, kamarazenekari felállásban is. Szerte a világon olyan művészekkel és együttesekkel dolgozott már együtt a formáció, mint a Buena Vista Social Club, Ibrahim Ferrer, a Jethro Tukl, vagy Bonnie Tyler, de rendszeresen közreműködik Al Di Meola koncertjein is.
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.