Az ember csak egyszer csinál az életében őrültséget, véli Bogányi Gergely a 2010-es Chopin-maratonra utalva, amikor emberfeletti képességekről tanúbizonyságot téve, a világon alighanem egyedülálló vállalkozásában, egy nap alatt eljátszotta Chopin valamennyi zongoraművét. Később kiderült számára, hogy több nap alatt eljátszani ugyanazt a programot nem feltétlenül kisebb feladat. A tavalyi Liszt-bicentenárium alkalmával Liszt Ferenc alkotásait tűzte műsorra a Művészetek Palotájában, idén ped...ig Lisztnek is egész napos „maratont” szentel. De hogy kerül a csizma az asztalra, vagyis hogyan kerülnek Liszt mennyei szférákba törő alkotásai mellé Bach pedagógiai céllal készült, látszólag pofonegyszerű kompozíciói? A választ szintén a kiváló pianista adja meg: „Ahogyan Bachnál, úgy Lisztnél sem értjük, hogyan lehet egy emberi élet alatt ennyi zseniális művet írni. A bőség zavara áll fenn Lisztnél, szebbnél szebb, jobbnál jobb műveket komponált, amelyekkel a legkiemelkedőbb szellemi magasságokba emel fel minket” - említi a romantikus zongoramuzsika ma élő talán legelhivatottabb hazai képviselője, Bogányi Gergely, aki nyolc évvel ezelőtt, harmincévesen, a legfiatalabbak egyikeként kapta meg a Kossuth-díjat.
Az „Egy nap Bogányi Gergellyel - Liszt és Bach” 15.30, 18.00 és 20.00 órai kezdetű három előadására napijegyek válthatók 5100, 6300, 7800 és 9900 Ft-os árakon.
Napijegy vásárlás
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.