Teremről teremre

Nézzen körbe a Müpában, látogassa meg a Ludwig Múzeumot és ebédeljen kedvezményes áron a P’Art Kávéház és Bisztróban!

A Müpa megújította az épületet bemutató programját. A Teremről teremre elnevezésű séták általában heti két alkalommal indulnak. Kollégáink tényeket és érdekességeket osztanak meg a vendégekkel a Müpa történetéről, építészeti koncepciójáról, a programokról éppúgy, mint a rezidens együttesekről: a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekarról és a Nemzeti Táncszínházról. A látogatók megismerik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem adottságait, egyedülálló akusztikájának működését, valamint a Fesztivál Színház egyedi technikai megoldásait is. A túra során vendégeink a Panoráma teraszról különleges nézőpontból csodálhatják meg Budapest látképét. 

A megváltott jegyek nemcsak a túrán való részvételre jogosítanak; felmutatásával vendégeink a program kezdete előtt ingyen tekinthetik meg a Ludwig Múzeum állandó kiállítását.

A Teremről teremre programra a csoportok és az egyéni látogatók előzetes regisztráció után a helyszínen válthatják meg jegyüket.

Felhívjuk figyelmét, hogy a regisztráció csak a visszaigazolással együtt érvényes. Lemondási szándékát kérjük, 72 órával az esemény előtt jelezze kollégáink felé!

 

Jegyárak

Kategória Jegyár
Felnőtt 2000 Ft
Diák (érvényes diákigazolvánnyal) 1000 Ft
Gyermek 6 éves kor alatt 1000 Ft
Mozgássérült igazolvánnyal 1000 Ft
Családi ár (2 felnőtt 2 gyerek) 5000 Ft
Müpa+ hűségprogram-tag Alapszinttől évadonként egy alkalommal térítésmentes*
Pedagógus 10 fő felett 1 kísérő térítésmentes*
Idegenvezető 20 fő felett 1 kísérő térítésmentes*
Partneriskolák 500 Ft vagy Partneriskola együttműködési megállapodás szerint (1 bónuszpont / fő)
Szakkollégiumok Szakkollégiumi együttműködési megállapodás szerint térítésmentes*


*A Teremről teremre programon térítésmentesen résztvevő vendégeink a további kedvezményekben nem részesülnek.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

Jegyrendelés csoportok számára

Kérjük, részletesebb információért és a jegyrendelés megbeszélése céljából vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi címek egyikén legkésőbb 10 nappal a választott látogatási időpont előtt.

Utazási irodák – Benke Viktor (benke.viktor@mupa.hu)
Partneriskolák – Pintér Dóra (csip@mupa.hu)
Minden egyéb csoport – Központi Információ (info@mupa.hu)

Jegyrendelés egyéni látogatók számára

Kérjük, a jegyrendeléshez adja meg adatait, majd jelölje meg, hány fővel és mely időpontban kíván részt venni a Teremről teremre túrán legkésőbb 10 nappal a választott látogatási időpont előtt. Az időpontfoglalást megerősítő értesítést az Ön által megadott e-mail címre küldjük ki. A jegyeket a program napján, nyitvatartási időben személyesen fizetheti ki a jegypénztárban.

Időpont

02 hétfő 03 kedd 04 szerda 05 csütörtök 06 péntek 07 szombat 08 vasárnap
  • 13:00
09 hétfő 10 kedd 11 szerda 12 csütörtök 13 péntek 14 szombat 15 vasárnap

Megjegyzés

Amennyiben Ön a Müpa+ hűségprogram Platina szintű tagja, parkolóhely-foglaláshoz szíveskedjen megadni autója rendszámát.

 

 

 


Müpa+ hűségprogram-tagok számára a programon évadonként egyszer a részvétel díjtalan. A kedvezmény érvényesítéséhez az érkezéskor érvényes Müpa+ hűségprogram-tagság és a Müpa+ kártya felmutatása szükséges. Partnere számára jegyet kell váltania – a magasabb hűségszinteken a szinthez járó jegyárkedvezménnyel.
Ha Müpa+ tagként szeretne regisztrálni a Teremről teremre programra, kérjük, lépjen be a honlapra 

Belépés a Müpa+ hűségprogramba