2011. november 25. 19:30 - 22:00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Vivaldi: Magnificat, RV 610
Vivaldi: Gloria, RV 589
Haydn: Nelson-mise (Missa in augustiis), Hob. XXII:11
Közreműködik: Szutrély Katalin, Pintér Ágnes - szoprán, Nagy Bernadett - alt, Kálmán László - tenor, Kovács István - basszus, valamint Gyöngyösi Levente - orgona
Koncertmester: Paulik László
Vezényel: Vashegyi György
Vashegyi György és két évtizede működő együttesei – a Purcell Kórus, valamint a korhű hangszereken játszó Orfeo Zenekar – két olyan zeneszerző alkotásait társították, akiket nem egyházi vokális, hanem hangszeres műveik révén ismer a koncertlátogató közönség. A 18. század első felében alkotott Antonio Vivaldi elsősorban versenyműveivel, a század második felében tevékeny Joseph Haydn pedig inkább szimfóniával, vonósnégyeseivel, billentyűs szonátáival, oratóriumaival írta be magát a zenetörténet nagykönyvébe. Mindkét zeneszerzőben közös, hogy hatalmas életművüknek bizonyos részeit csak a 20. században fedezte fel az utókor. A hajszíne miatt vörös papként is emlegetett Vivaldi zenéje a 20. század második harmadában kezdte élni reneszánszát, két legnépszerűbb egyházi műve, a Magnificat és a Gloria – gyakran egy műsorban előadva – azóta a koncertrepertoár része. Ahhoz szintén sok-sok évtizednek kellett eltelnie Haydn halála után, hogy az osztrák szerző d-moll miséje ne csak elvétve szólaljon meg hangversenyeken. Utóbbi mű a már európai hírű osztrák mester keze munkáját dicséri; annak a hat latin nyelvű nagymisének egyike, amelyeket Haydn Esterházy hercegné névnapjára írt az egyházzenét korlátozó jozefinista reformok hatályon kívül helyezése után, 1798 és 1802 között. Az Európát felforgató napóleoni háborúk lenyomatát őrzi a mű számos tragikus hangvételű részlete – innen alcíme is: Mise a szorongattatások idején –, Nelson-misének pedig azóta hívják, mióta 1800-ban a Napóleon felett döntő győzelmet arató Nelson admirális jelenlétében előadták Kismartonban.
A koncertet 18.30 órai kezdettel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben „Előhang” címmel beszélgetés előzi meg, amelyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel rendelkezők.
Rendező: Művészetek Palotája
Erre a koncertre jegyét a Művészetek Palotája saját jegypénztáraiban üdülési csekk, Edenred Ticket Culture utalvány, Sodexho Pass Kultúra – és Ajándékutalvány, Művészetek Palotája ajándékutalvány beváltásával, valamint a SZÉP kártya szabadidő kerete terhére is megvásárolhatja.
Jegyárak: 2000, 2800, 3500, 4200, 5100 Ft
