Világzene Jazz Könnyűzene

Jazzverziók

Liszt! Minden tekintetben.
Jazzverziók
Szakcsi Lakatos Béla, Oláh Kálmán

2011. október 17. 19:30 - 21:15
Fesztivál Színház

Közreműködik: Szakcsi Lakatos Béla, Oláh Kálmán, Lakatos Benjámin – zongora, valamint a Horizont Fafúvós Kvintett (Gyöngyössy Zoltán – fuvola, Horváth Béla – oboa, Klenyán Csaba – klarinét, Bizják Gábor – kürt, Jankó Attila – fagott)

A Liszt-évforduló egyik kiemelkedő eseményének ígérkezik a hazai jazzélet két zongorista-fenoménjének vezetésével megvalósuló Jazzverziók est. Liszt Ferenc zeneszerzői és zongoravirtuózi munkásságának hatása a jazz műfajára egyre szélesebb körökben ismert (idézhetjük akár Ittzés Tamás tanulmányát, mely Liszt és a ragtime kapcsolatának kérdését járja körül). Szakcsi Lakatos Béla és Oláh Kálmán arra vállalkozik, hogy Liszt-művek témáit, illetve rövidebb tételeit a jazz formanyelvéhez igazítva, sok improvizációval megtűzdelve alakítsa saját zenei egyéniségéhez. A két jazz-zenész segítségére lesz Lakatos Benjámin fiatal klasszikus zongoraművész, a Liszt Akadémia növendéke, aki a Liszt-műrészleteket eredeti formájukban interpretálja, így szolgáltatva alapot a két jazzvirtuóz átértelmezéseihez. Az áthangszerelt változatok megszólaltatásában Szakcsi és Oláh segítségére lesz még Gyöngyössy Zoltán, Horváth Béla, Klenyán Csaba, Bizják Gábor és Jankó Attila alkotta Horizont Fafúvós Kvintett. Nem maradhatnak el a kétzongorás improvizációk sem, ahol Szakcsi Lakatos Béla és Oláh Kálmán a legnagyobb szabadságot adja önmaga és a közönség számára.

Az előadáshoz kapcsolódó Műhelybeszélgetésen, október 12-én 17.30 órai kezdettel az Előadóteremben különféle művészeti ágak jeles képviselői és más meghívott vendégek beszélgetnek a műsorról a sorozat állandó házigazdája, Fenyő Gábor vezetésével. A Műhelybeszélgetések nyilvánosak, a belépés díjtalan.

Rendező: Művészetek Palotája

Erre a koncertre jegyét a Művészetek Palotája saját jegypénztáraiban üdülési csekk, Edenred Ticket Culture utalvány, Sodexho Pass Kultúra – és Ajándékutalvány, Művészetek Palotája ajándékutalvány beváltásával, valamint a SZÉP kártya szabadidő kerete terhére is megvásárolhatja.

Jegyárak: 1800, 3300, 4200 Ft

X
X
X