Jazzműhely
Grencsó Real Time Music CollectiveVendég: Han Bennink (Hollandia), Rudi Mahall (Németország)
2012. március 9. 19:30 - 21:10
Fesztivál Színház
Grencsó István – szaxofon, Benkő Róbert – bőgő, Miklós Szilveszter – dob, Pozsár Máté – zongora
Vendég: Han Bennink – dob, Rudi Mahall – basszusklarinét
Milyen is lehetne más a zene, mint valós idejű? – kérdezhetnénk, de persze attól függően, hogy megszólaltatója milyen mértékben igényli és meri vállalni azt, hogy a zene megkomponálása is az adott pillanatban történjen, az eredmény igen széles skálán mozoghat. Ebből az eredményből a nyílt fülű és szívű hallgató is pontosan érzi, mi zajlott le az alkotóban, milyen szándékkal közelített a zenefolyam útjára bocsátásához. Ha a szándék tiszta és őszinte, a befogadó ajándékra lel – mint akkor, amikor Grencsó István zenéjét hallgatja, több mint három évtizede. A Real Time Music Collective tagjainak lelki rokonsága és vágya a szabad szárnyalásra az a kapocs, amely által kollektív szabad improvizációjuk gerince megépül, s ha különböző kultúrákból érkeznek is, az a zenei örökség, amelyet mindnyájan magukénak mondhatnak, megteremti hangszeres párbeszédeik medrét, dialektikáját. Grencsó István a stúdióban is különösen aktív az elmúlt években: 2009-ben Szőttes fekete-fehérben, 2011-ben pedig Local Time című lemezét készítette el; mindkettő lelkes kritikákat kapott. De már a legutóbbi Jazzforum Budapest fesztiválon új irányba kanyarodott pályája, amikor egymásra találtak a német basszusklarinétossal, Rudi Mahall-lal, aki partnere volt többek közt Lee Konitznak, Aki Takasénak, Ed Schullernek, Ray Andersonnak és Kenny Wheelernek. Mindnyájan érezték, hogy még sok mondanivalójuk van egymás és a közönségük számára, amit most megosztanak a Jazzműhely látogatóival.
Rendező: Művészetek Palotája
Erre a koncertre jegyét a Művészetek Palotája saját jegypénztáraiban üdülési csekk, Edenred Ticket Culture utalvány, Sodexho Pass Kultúra – és Ajándékutalvány, Művészetek Palotája ajándékutalvány beváltásával, valamint a SZÉP kártya szabadidő kerete terhére is megvásárolhatja.
Jegyárak: 1700, 2900, 3700 Ft
