2011. augusztus 27. 19:30 - 22:00
Fesztivál Színház
Közreműködik: Finok Zoltán – klarinét, szaxofon, zenekarvezető, Lázár István – trombita, ének, Kovács Tamás – harsona, Nagy Iván – zongora, Lutz János – bőgő, Czakó Tibor – dob
Vendég: Janice Harrington – ének, Szalóky Béla – trombita
A New Orleans városához köthető hagyományos műfajoktól a swingig utazza be a jazztörténetet a hetedik éve töretlen népszerűségnek örvendő, háromnapos fesztivál, amely kezdetnek még az 1900-as éveknél korábbra is repíti a publikumot.
Szombaton az Európa-szerte keresett és a hazai jazzfesztiválokon is rendszeresen fellépő, tízéves Jazz Steps zenekar muzsikál, akik a korai és késői swing-repertoárból is válogatnak csemegéket. A Finok Zoltán vezette szeptett nemcsak stílushű előadásairól és remek hangszereseiről ismert, kiváló vokalistái további színeket visznek produkcióikba: Bartus Patrícia a Cotton Club Singers egykori énekesnője elvarázsol, Lázár István pedig, aki egyben a szeptett trombitása, a szórakoztatás nagymestere. Estjük megkoronázásaként az amerikai Janice Harrington lép a Fesztivál Színház színpadára, aki olyan sztárok mellett énekelt, mint Billy Daniels, Lloyd Bridges, Frank Sinatra Jr., Sammy Davis Jr., Lionel Hampton, Nat Adderley vagy a Humphrey Lyttleton Band.
Rendező: Művészetek Palotája
Erre a koncertre jegyét a Művészetek Palotája saját jegypénztáraiban üdülési csekk, Edenred Ticket Culture utalvány, Sodexho Pass Kultúra – és Ajándékutalvány, Művészetek Palotája ajándékutalvány beváltásával, valamint a SZÉP kártya szabadidő kerete terhére is megvásárolhatja.
Jegyárak: 1700, 2900, 3700 Ft
