Jazz Showcase 2012

Programok Szakmai nap

Dunaszerdahelyen lép fel az Ávéd János Balance

A Jazz Showcase 2012 keretében neves szaktekintélyek előtt is bemutatkozhatott Ávéd János basszushangszer nélküli triója, a sorozat idén először lépett Magyarország határain túlra, hiszen január 13. és 15. között a Visegrádi Országok kiválóságai léptek fel a Müpa színpadain. Az Ávéd János Balance április 28-án Dunaszerdahelyen lép fel, a koncertet – ahogyan a Jazz Showcase 2012-t is – a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatja.

2012.04.19.

 

Jazz Showcase 2012
2012. január 13-15.

A Művészetek Palotája 2008-ban első ízben rendezte meg a Jazz Showcase tehetségbörzét, melynek célja az volt, hogy a világhírű és méltán elismert hazai jazzutánpótlás neves európai és amerikai szaktekintélyek előtt is lehetőséget kapjon a bemutatkozásra, továbbtanulásra, sőt esetenként lemezfelvételre, koncertturnéra is.
Az első rendezvénysorozatot aztán minden évben újabb és újabb követte, így 2012. január 13. és 15. között már ötödször kerül sor a műfaj évindító, immár hagyománnyá vált eseményére. A siker ékes bizonyítéka, hogy a ma már ismert és nem ritkán határon túl is elismert művészek közül jó néhány itt, a Müpa valamelyik termében lépett először színpadra a Jazz Showcase egyik délutáni koncertjén, hogy aztán néhány évvel később már fő műsorszámként térjen vissza a jazzbörzére.
És bár a Jazz Showcase fő célja a tehetségek bemutatása és segítése, a három nap alatt ezúttal sem kizárólag az „utánpótlás” vonul fel a különböző színpadokon. Esténként már befutott művészek, a műfaj kiemelkedő képviselői veszik át a jazz-stafétát.
És immár az is nyugodtan kijelenthető, hogy a Jazz Showcase kinőtte magát, hiszen a sorozat történetében először lesz esti koncert a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Ráadásul a tehetségbörze idén először határainkon túlra is kilép, hogy saját ifjainkon kívül a Visegrádi Négyek országainak kiválóságait is bemutassa.

Marcin Wasilewski Trio (PL)

2012. január 13., péntek 20.00
Fesztivál Színház

Marcin Wasilewski – zongora, Slawomir Kurkiewicz – bőgő, Michal Miskiewicz – dob

Először akkor szerzett tudomást a lengyel formációról a világ hallgatósága, amikor az ezredforduló után felfedezte őket honfitársuk, a neves trombitás, Tomasz Stańko. A 2002-ben megjelent The Soul of Things elnevezésű és a 2004-es Suspended Night című, lelkes kritikákat begyűjtő Stańko-albumokon már a Marcin Wasilewski Trio adta a ritmusszekciót. 2006-ban a Sziget Fesztiválon, a Müpa Jazzszínpadán Stańkóval, és még ugyanebben az évben a MOL Jazz Fesztivál Budapesten nélküle, csak mint Simple Acoustic Trio is elkápráztatták a progresszív európai jazz rajongóit és továbbiakat is szereztek maguknak. Ez éppúgy köszönhető volt Wasilewski energikusan lírai zongorázásának, mint gyerekkori barátainak, a vele egyként gondolkodó és érző Kurkiewicz/Miskiewicz tandemnek.
A Stańkóval való együttműködést követően szinte magától értetődő volt, hogy a Marcin Wasilewski Trio is a legerősebb márkanévvel büszkélkedő európai lemezkiadóhoz szerződött, ahol 2005-ben kiadták az egyszerűen Triónak nevezett korongot, majd 2008-ban a Januaryt, amelyről a teljes nemzetközi jazzszíntér áradozott érett, egyéni hangú feldolgozásaikat (köztük Prince Diamonds and Pearlse és Stańko Balladynája), no meg új utakat törögető, képszerűen kibomló saját szerzeményeiket hallva. 2011-ben Faithful címmel adták ki új lemezüket, elsősorban ennek az anyagát mutatják be a Jazz Showcase lengyel napjának esti koncertjén.

Csemer Boglárka Quartet

2012. január 13., péntek, 16:00

Zászlótér

 

Csemer Boglárka – ének, Sebestyén Áron – zongora, György Attila – bőgő, Németh Tamás – dob

A zenekar két éve alakult, a Budapest Jazz Club színpadán mutatkozott be a közönségnek, amelynek azóta is rendszeres fellépője. 2009-ben koncertet adott a Sziget Fesztiválon, az elmúlt két évben számos jazzklub és fesztivál résztvevője volt, együtt zenélt Barabás Lőrinccel és Tóth Viktorral. Mainstreames hangulatokat idéző, dallamos, fülbemászó saját szerzeményeit 21. századi fűszerezés, valamint a soul és r&b műfajok hatása jellemzi. Repertoárját kevésbé ismert francia sanzonok feldolgozása gazdagítja. Bensőséges és egyben könnyen befogadható muzsikájával arra törekszik, hogy a jazz műfaját közelebb hozza az emberekhez.
A Magyar Jazz Szövetség 2011-ben különdíjjal ismerte el a zenekar munkáját.

Nikola Kołodziejczyk Trio – Stryjo (PL)

2012. január 13., péntek, 16:45
Előcsarnok

Nikola Kołodziejczyk – zongora, Maciej Szczyciński – bőgő, Michał Bryndal – dob

A Stryjo mindhárom tagja fiatal, de képzett lengyel muzsikus. Nikola Kołodziejczyk a bostoni Berklee College of Music ösztöndíjasa, huszonegy évesen elődöntőse volt a 2007-es Montreaux-i Jazz Fesztivál keretében megrendezett Bösendorfer Szólózongora Versenynek. Maciej Szczyciński a Katowicei Zeneakadémián végzett, a Wierba/Schmidt Quintet tagjaként elnyerte a Tarnow-i Nemztközi Jazzverseny és a Krokus Jazz Fesztivál fődíját. A jazz mellett a flamenco, a latin zene és a rock sem áll távol tőle, mint ahogy gyakran vesz részt szimfonikus és kamarazenekari produkciókban is. Ennek köszönhetően játszhatott együtt a The Hilliard Ensemble-lal is, több filmzenei projektben és lemezfelvételen is közreműködött. Michał Bryndal szintén a Katowicei Zeneakadémia jazz tanszékén végzett kitüntetéssel, emellett abszolválta a Toruń-i Mikołaja Kopernika Egyetem szépművészeti fakultását is. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy alapító tagja volt a soult játszó Sofa zenekarnak, és több lengyel művésszel és zenekarral is rendszeresen együtt dolgozik. Szívesen kísérletezik, a jazz mellett a hip-hop és a diszkózenei műfaj is közel áll hozzá.

Karosi Júlia Quartet

2012. január 13., péntek, 17:30
Zászlótér

Karosi Júlia – ének, Balázs Tamás – zongora, Horváth Balázs – bőgő, Varga Bendegúz – dob

Karosi Júlia zenész családból származik, édesanyja operaénekesnő, bátyja pedig orgonista, a Müpában is többször fellépett már. Zenetanulmányait kisgyermekként kezdte, először zongorázni, majd hegedülni kezdett, ezek mellett pedig kórusban énekelt. Egyetemi tanulmányai alatt fordult teljesen a jazz felé: miután végzett az ELTE filozófia-esztétika szakán, Winand Gábornál kezdte meg ének tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakán. Zenésztársai is képzett művészek. Balázs Tamás a Grazi Zeneakadémia Jazz Tanszékén végzett, saját formációjával számos elismerésben részesült. Horváth Balázs nagybőgő és basszusgitár szakon is diplomát szerzett, és a Liszt Akadémia mellett a Conservatoir Supérieure de la Musique-on is tanult. Koncertezett már többek között Dave Liebmannel és Al Fosterrel is, 2005-ben a Borbély Műhely tagjaként eMeRTon-díjat és a legjobb magyar jazzlemez díját kapta. Varga Bendegúz autodidakta módon kezdett dobolni, majd a Liszt Akadémia elvégzése után két formációban is első helyezést ért el a Magyar Jazz Szövetség Combo Versenyén.
A Karos Júlia Quartet 2009-ben állt össze, repertoárján főként az énekesnő saját szerzeményei, jazzstandard feldolgozások és magyar sanzonok szerepelnek. Az együttes rendszeres fellépője a legjelentősebb hazai jazzkluboknak, de szerepelt a Vienna Jazz Floor Festivalon is.

Maciej Obara Quartet (PL)

2012. január 13., péntek, 18:15
Előcsarnok

Maciej Obara – szaxofon, Dominik Wania – zongora, Maciej Garbowski – bőgő, Krzysztof Gradziuk – dob

A fiatal lengyel zeneszerző és szaxofonos Maciej Obara karrierje 2006-ban kezdődött, amikor „Message from Ohayo” című szerzeményével megnyert hazájában egy fiatal jazz-zenészek számára megrendezett versenyt. Két évvel később már turnét szervezett Lengyelországban, melyen az amerikai Antoine Roney volt a partnere. Még ebben az évben beajánlották Tomasz Stankónak, így olyan munkákban vehetett részt, mint a „Terminal 7” show a lengyel Nemzeti Színházban, de szerepelt a Tomasz Stanko Special Projectben és a New Balladyna Quartetben is. Triójával előadott „I can do it” című szerzeménye nagy tetszést aratott a szakmán belül és a közönség köreiben egyaránt. 2009-ben meghívta a New York School of Improvisational Music három zenészét, akikkel a következő év januárjában kiadták a Four című albumot. Egy évre rá pedig, mialatt a Brooklyn Academy of Music workshopján vett részt, elkészítette újabb lemezét is. A „Three” felvételén Harvey Sorgen és John Lindberg voltak partnerei.

David Hodek Group feat. Casey Benjamin & Corcoran Holt

2012. január 14., szombat 20:00
Fesztivál Színház

Közreműködik: David Hodek – dob, Casey Benjamin – szaxofon, vocoder, Corcoran Holt – bőgő, Andreas Varady – gitár, Sárik Péter – zongora
Vendég: Juraj Bartoš – trombita

A 2011-es Jazz Showcase egyik kedvence az akkor 13 éves révkomáromi dobos, Hodek Dávid volt, aki az eseménysorozat záró napján nem csodagyerekként, hanem érett muzikalitásával, stiláris sokoldalúságával vette le lábáról a laikusokat éppúgy, mint a szigorú szakmabelieket. Azóta újabb trófeákkal gazdagította fellépéseit, visszatérő vendég például Írországban, ahová zenekarának egyik állandó tagja, a vele egykorú szlovákiai roma gitáros, Andreas Varady is rendszeresen elkíséri. Mondani sem kell, ő sem az átlagos tehetségű muzsikusok közé tartozik, amit jól mutat, hogy idén áprilisban ő szerepelt a patinás Guitar Player magazin címlapján. Az egyik legnépszerűbb hazai jazz-zongorista, Sárik Péter már egész kicsi kora óta pártfogója és zenésztársa Dávidnak, dallamosan cikázó futamai, telt akkordjai és jellegzetes kompozíciói nem hiányozhatnak hát ez alkalommal sem. Nem kellett sokat győzködni Casey Benjamin szaxofonost, Stefon Harris és Robert Glasper zenekarainak alappillérét, illetve Corcoran Holt bőgőst, Kenny Garrett ritmusszekciójának bástyáját sem, hogy elvállalják a szereplést az ifjakkal, hiszen amit ők tudnak, az a tengerentúli tehetségdömpingben is egyedülálló. Lendületes, magas energiatöltetű zenéjük, melyben szép számmal vannak saját szerzemények is, hol rockos, R’n’B-s alapokra épül, az elektronikus jazz legjobb hagyományait követve, hol a post-bop lüktetésével cikázik, hömpölyög előre.

Ávéd János Balance

2012. január 14., szombat, 16:00
Zászlótér

Ávéd János – szaxofon, Fenyvesi Márton – gitár, Benkó Ákos – dob

A szegedi születésű Ávéd János zenei tanulmányait az azóta megszűnt Mindszenti Alapfokú Zeneiskolában szerezte, ahol altszaxofonon kezdett, majd tenorszaxofonra váltott. Érettségi után az Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakközépiskola (korábban “Postás” Erkel Ferenc Zeneiskola) jazz tanszakán Kollmann Gábor tanítványa lett. Itt megalakult Not Blu nevű együttesével az Aranytíz Művelődési Központ jazzpályázatán harmadik helyezett lett. 2005-től Borbély Mihály és Elek István tanítványa lett a Liszt Akadémián. Egyetemi évei alatt csatlakozott a Transform Quintethez, melynek köszönhetően együtt játszhatott Joey Calderazzóval is. Azóta is számos formációban dolgozik, a különféle együttesekkel több rangos díjat és elismerést nyert. A Müpába azzal a zenekarával érkezik, amelynek tagjai évek óta dolgoznak együtt, fél szavakból, fél frázisból is megismerik egymás zenei rezdüléseit. Az összeszokottság ellenére még mindig képesek meglepni egymást és a közönséget, hiszen a zenében az állandó megújulást keresik. A basszushangszer nélküli trióban szabad formai és zenei eszközök segítségével teremtik meg a hangzás egyensúlyát. A zenekar előszeretettel használ fel bármilyen zenei témát a mainstream gyökereitől a klasszikus és kortárs zene elemeiig.

Pink Horse Trio (SK)

2012. január 14., szombat, 16:45
Előcsarnok

Juraj Šulek – zongora, Matúš Dobeš – bőgő, basszusgitár, Peter Kurilla – dob

A Pink Horse Trio alapját képező zenekar 2009-ben alakult Szlovákiában, Zsolnán. Kezdetben csak billentyűsből és bőgősből álló formációként működött, egy évvel később kezdett rendszeresen fellépni dobosukkal kiegészülve. Zenéjét a világ számos műfaja inspirálja, a gazdagon illusztrált hangszeres kompozíciókat virtuóz szólójátékok színesítik. A zenészek nyitottak az újdonságokra, előszeretettel kísérleteznek a hangokkal – főként a bőgővel –, a dinamikus ritmusbéli megoldásokat melankolikusabb hangvételű melódiák kísérik. A Pink Horse Trio ma már több mint 25 koncertet ad egy évben Szlovákia-szerte, 2011 júliusában pedig egy albumnyi kompozíciót rögzítettek a Zsolnai Színházban, amelyet letöltésre kínálnak.

Meleg Tamás Quintet

2012. január 14., szombat, 17:30
Zászlótér

Meleg Tamás – tenorszaxofon, Subicz Gábor – trombita, Fenyvesi Márton – gitár, Csizmás András – bőgő, Csízi László – dob

Meleg Tamás 17 éves koráig klasszikus zenét tanult, Charlie Parker és John Coltrane hatására kezdett el szaxofonozni. Érettségi után a Kőbányai Zenei Stúdióban tanult, majd Borbély Mihály és Elek István kezei alatt megkezdte tanulmányait a Liszt Akadémián, amelyeket megszakítva Spanyolországban, majd pedig óceánjáró hajókon játszott különböző formációkkal. 2010-ben kezdte újra a jazz tanszakot, miközben hazai, főként pop- és underground zenekarokban működött közre. Idén megalakított zenekara eleinte jazzstandardeket játszott, amelyeket egyre inkább kiszorítottak a repertoárból a szaxofonos saját szerzeményei. Műveire Thelonius Monk, Wayne Shorter, Joe Henderson, Don Grolnick, Chick Corea, Charles Mingus, Oliver Nelson vagy épp Sonny Rollins gyakorolja a legnagyobb hatást. Kompozíciói általában a be-bop, a hard bop, illetve a későbbi mainstream jazzirányzatok formai és nyelvi sajátosságait követik, hangzásban azonban megpróbálnak elszakadni azoktól, törekedve arra, hogy aktuálisabb életérzést és hangulatokat közvetítsenek.

Martin Uherek Quartet (SK)

2012. január 14., szombat, 18:15
Előcsarnok

Martin Uherek – tenorszaxofon, Jakub Tököly – zongora, Peter Korman – bőgő, Pavol Blaho – dob

A zenekar 2008 elején jött létre fiatal jazzmuzsikusokból, megalakulása óta számos fesztiválon és zenei rendezvényen fellépett. Az Egyesült Európa Jazz Fesztiválon így együtt játszhattak a svéd gitáros Ulf Wakeniussal, aki tíz évig volt az Oscar-díjas jazz-zongorista, Oscar Peterson partnere. A kvartett akkor került be a jazz nemzetközi vérkeringésébe, amikor 2008-ban a Tarnow-i Nemzetközi Jazzversenyen a fiatalok kategóriájában második helyet szerzett. Ugyanebben az évben a szlovák Jazz Karácsony fődíjasa lett, emellett a zenekar több tagját is díjazták a legjobb szólista kategóriában. Az együttes széles repertoárja főként a hagyományos jazzirányzatokra támaszkodik, elsősorban swinget, bebopot és a 40-es, 50-es évek jazzszerzeményeit játssza.

Visegrád – USA Csúcs

2012. január 15., vasárnap 20:00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Vendégek: Miroslav Vitous, Nicholas Payton és Tim Ries

I. rész: László Attila és a Senior Big Band feat. Miroslav Vitous
II. rész: Balázs Elemér Quintet feat. Nicholas Payton & Tim Ries

Közreműködik: László Attila – gitár, zenekarvezető, Miroslav Vitous – bőgő, a Senior Big Band
Nicholas Payton – trombita, Tim Ries – szoprán- és tenorszaxofon, Balázs Elemér – dob, Balázs József – zongora, billentyűs hangszerek, Lakatos Pecek Krisztián – bőgő

Az ötödik Jazz Showcase befejező koncertje a háromnapos esemény megkoronázása lesz, amely a tehetségbörze története során először kap helyet a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Ennek megfelelően valódi gálahangulatot teremtenek a szervezők. Az első részben a délutáni koncerteken bemutatkozó ifjú cseh zenekarok után egy cseh legendát lát vendégül a Liszt Akadémia jazz tanszékének végzős és már végzett diákjaiból alakult Senior Big Band a Weather Report együttes egykori bőgőse, Miroslav Vitous személyében. A big bandet – idén éppen huszonötödik éve – az egyetem docense, László Attila gitáros, zeneszerző vezeti, aki külön erre az alkalomra, erre a felállásra készít vadonatúj hangszereléseket. A zenekarban olyan tapasztalt, diplomás muzsikusok foglalnak helyet, mint Szabó Dániel, Csejtei Ákos, Kollmann Gábor, Ávéd János vagy Korb Attila.
A második félidőben csak a létszám csökken, az energiatöltet és az izgalmak semmiképp. Egy olyan amerikai-magyar vegyes csapat fellépésének örülhet a publikum, akik a legmagasabb minőséget képviselik a modern jazzben. Az egyik legnépszerűbb hazai dobos, Balázs Elemér kvintettjében testvére, Balázs József zongorázik, és billentyűs hangszereken működik közre, Lakatos Pecek Krisztián, az egyik legkeresettebb fiatal tehetség bőgőzik, és az a Tim Ries játszik szaxofonon, aki már évek óta visszatérő partnere Elemér, Oláh Kálmán és barátaik zenekarainak – nem mellesleg a Rolling Stones szaxofonosa, és olyan nevekkel készített felvételeket, mint Maynard Ferguson, Joe Henderson és Billy Drummond, illetve Paul Simon, Sheryl Crow vagy Stevie Wonder. A formációt Nicholas Payton New Orleans-i trombitás teszi teljessé, aki a Kansas City című film zenéjének felvételéért Grammy-díjban részesült – sőt fel is tűnik a filmben. Payton olyan nagyságokkal dolgozott együtt, mint Ellis Marsalis, Wynton Marsalis, Marcus Roberts, Dr. Michael White, Christian McBride, Joshua Redman, Roy Hargrove, Doc Cheatham vagy Joe Henderson.

The Vera Jonas Experiment

2012. január 15., vasárnap 16.00
Zászlótér

Jónás Vera – ének, Csizmás András – bőgő, Dés András – ütőhangszerek

A The Vera Jonas Experiment tagjainak közös munkája már akkor megkezdődött, amikor az együttes tagjai még egy hangot sem játszottak együtt. Jónás Vera és Csizmár András az interneten osztotta meg egymással a zenei ötleteket, elképzeléseiket emailben küldték egymásnak Londonból Budapestre és vissza. Az igazi munka akkor kezdődött el, amikor az énekesnő hazalátogatott, és az addig csak a világhálón keringő elképzeléseiket megvalósíthatták. Mióta Dés András csatlakozásával trióvá nőtt a formáció, számtalan különleges hangvételű koncertet tudhat maga mögött az együttes. Az akusztikus, az experimentális és az elektronikus zene határain egyensúlyozó zenéje egyedülálló stílust eredményez, amely rendszeresen elvarázsolja a közönséget.

Pozsár Máté

2012. január 15., vasárnap 16.45
Előcsarnok

Pozsár Máté – zongora, Kovács Gergő – szaxofon, Meggyes Ádám – trombita, Schreck Ferenc – harsona, Ajtay Péter – bőgő, Hock Ernő – bőgő, Benkó Ákos – dob, Miklós Szilveszter – dob, Bábiczki Boglárka – ének

Pozsár Máté nem először lép fel a Müpában, hiszen tanára, Binder Károly szerzői estjén ő is közreműködött 2011 februárjában a Fesztivál Színházban. A neves zongorista növendékeként 2012-ben szerez mesterdiplomát a Liszt Akadémia jazz tanszékén. Zenéje középpontjában a jazz, és a szabad, rögtönzött játék áll. Fontosabb felvételein, koncertjein, filmzenéi kapcsán, együtt dolgozott már többek között Binder Károllyal, Dresch Mihállyal, Lendvai Gáborral és Török Áronnal is. Jelenleg számos hazai és külföldi formáció állandó zongoristája. Több zenekari kiadvány után 2011-ben megjelent első szólózongora lemeze is. Jelenleg a Vienna Konservatorium Budapest tanárképző főiskola tanára, elméletet és zongorát oktat. 2011-ben elnyerte a Vukán György alapította Creative Art Díjat.

Sato-San To (CZ)

2012. január 15., vasárnap 17.30
Zászlótér

Thom Herian – dob, programok, Oskar Török – trombita, billentyűs hangszerek, Jaromir Honzak – bőgő

A cseh zenekart tapasztalt muzsikusok hozták létre 2008-ban. Kezdetben csak az ütős Thom Herian és a trombitás Oskar Török alkotott duót, de annyira sok közös munkájuk volt a bőgős Jaromír Honzákkal, hogy végül trióvá bővült a formáció. A Sato-San To – mely japán eredetű „Sato úrral” jelentésű nevét egy spontán ötlettől vezérelve kapta – művészien ötvözi a misztikus motívumokat a népi elemekkel, az elektronikus eszközök széles skáláját alkalmazza, melyet vad jungle-lel megtámogatott jazzalapokra épít. A népszerű norvég performer, Bugge Wesseltoft – akivel 2010-ben a Müpa közönsége is találkozhatott – előzenekaraként számos németországi és csehországi városban koncertezett.

Infinite Quintet (CZ)

2012. január 15., vasárnap 18.15
Előcsarnok

Petr Kalfus – alt- és szopránszaxofon, Miroslav Hloucal – trombita, Viliam Beres – zongora, Petr Dvorsky – bőgő, Martin Novak – dob

Az Infinite Quintet a Jaroslav Jezek Főiskola jazz fakultásának diákjaiból jött létre 2006-ban Prágában. A kísérletező, műfajokkal és irányzatokkal játszadozó együttes megalakulása óta keresgéli saját stílusát, muzsikáját olyan művészek inspirálják, mint Terence Blanchard, Kenny Wheeler, Chris Potter, Michael Brecker vagy Avishai Cohen. A repertoárban főként az együttes tagjainak szerzeményei szerepelnek. Amellett, hogy a kvintet állandó fellépője a csehországi jazzcluboknak, rendszeresen szerepel különböző fesztiválokon, így fellépett a prágai Indián Nyár fesztiválon és a Karlovy Vary-i Nemzetközi Jazz Fesztiválon is. 2009-ben megjelent „Speak Slowly” című debütáló albuma az év jazz albuma lett Csehországban.

A tehetségbörze támogatója a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Szakmai nap
2012. január 14.

09.00-10.00
Gyülekezés

10.00
Köszöntő: Csonka András, vezérigazgató-helyettes, Művészetek Palotája

10.10
1. Panel

“A jazz jelene és jövője a közép-kelet-európai régióban” (Melyek az egyedi jellemzői a régió jazzéletének, amelyek fejlesztésre, továbbgondolásra szorulnak, milyen módon és mértékben hat az amerikai és nyugat-európai jazz a kelet-európai jazzművészekre, mi a különleges szerepe mifelénk a népzenének?)

Moderátor: Piotr Turkiewicz (Jazztopad Fesztivál, Wroclaw, PL)
Előadók: Pallai Péter, Budapest Jazz Club (H), Kriston Wojtek (Lengyel Intézet, Budapest, H-PL), Igor Vida (DSK Jazz Club, Dunaszerdahely, SK)

11.00
Kávészünet

11.15
2. Panel

“Milyen sajátos kérdések és problémák észlelhetők a közép-kelet-európai jazzoktatás területén?” (Melyek a régió jazzoktatási intézményeinek erősségei, gyengeségei, hogyan tudnának ezek az intézmények jobban együttműködni céljaik elérése érdekében, milyen viszonyt ápolnak a jazz szakok a klasszikus zenei és népzenei oktatási egységekkel ezekben a konzervatóriumokban és zeneakadémiákon?)

Moderátor: Piotr Turkiewicz (Jazztopad Fesztivál, Wroclaw, PL)
Résztvevők: Babos Gyula (előadóművész – H), Róbert Ragan (előadóművész, SK)

Angol-magyar szinkrontolmácsot biztosítunk

12.30-14.00
Ebéd

14.00-19.00
Jazz Café az Üvegteremben

A tehetségbörze támogatója a Nemzetközi Visegrádi Alap.

X
X
X