Nemzeti Filharmonikus Zenekar

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar története 1923-ban kezdődött a Székesfővárosi Zenekar megalakulásával. Alapító és tizenöt éven át vezető karmestere Bor Dezső volt. A háború után Fricsay Ferencet és Somogyi Lászlót nevezték ki az együttes élére, amelyet Otto Klemperer is közel negyven alkalommal vezényelt, és visszatérő vendégének számított Doráti Antal.
Az akkor már Magyar Állami Hangversenyzenekar néven működő együttes életében jelentős előrelépést jelentett, hogy élére 1952-ben ideális vezető karmester került Ferencsik János személyében. Halálával a zenekar történetének jelentős korszaka zárult le. 1987-től tíz éven át Kobayashi Ken-Ichiro irányította a zenekart, amelynek működésében fontos változás történt 1998-ban, amikor a Nemzeti Énekkarral együtt, már Nemzeti Filharmonikus Zenekar néven kiemelt nemzeti alapintézménnyé minősítették. Az új főzeneigazgató, Kocsis Zoltán minőségjavító programot dolgozott ki, és jelentős repertoárbővítést is kezdeményezett.
A zenekar számos világhírű szólistával dolgozott együtt, többek között Szvjatoszlav Richterrel, Yehudi Menuhinnal és Anja Siljával, és olyan karmesterek álltak már az együttes élén, mint Ernest Ansermet, Zubin Mehta, Lorin Maazel, Sir John Barbirolli, Leopold Stokowski, Caludio Abbado és Cristoph von Dohnányi.
Az utóbbi esztendőkben rendkívül sok külföldi meghívásnak tettek eleget – a New York-i Avery Fisher Halltól a tokiói Suntory Hallon át a birminghami Symphony Hallig, az athéni Megaron Musicostól a Colmari Fesztiválig arattak zajos sikereket. 2003 februárjában adott New York-i koncertjüket a ConcertoNet című rangos internetes komolyzenei lap tekintélyes kritikusa az évad legjobb hangversenyének járó Lully-díjjal ismerte el. Lemezfelvételeik közül rendkívüli sikert ért el a 2004 februárjában megjelent Bartók-album. A Bartók Új Sorozat lemezeinek zenekari műveiben a Nemzeti Filharmonikusok közreműködnek. Az együttest 2006-ban jószolgálati nagykövetévé nevezte ki az UNICEF Magyar Bizottsága.