1. ORGONATÖRTÉNET
A görög mitológia szerint Pán, a kecskelábú, kecskeszarvú pásztoristen beleszeretett Szürinxbe, a szép árkádiai nimfába, és üldözőbe vette, hogy elcsábítsa. Már majdnem utolérte a Ládón folyónál, amikor egy másik istenség hirtelen nádszállá változtatta az üldözött nimfát. Pán nem tudta, melyik lehet Szürinx a sok egyforma nádszál közül, ezért hát vaktában többet is levágott, és azokból faragott magának hangszert. A róla elnevezett pánsíp az ókori Hellászban valóban a pásztorok hangszere volt.
Az egymás mellé illesztett, hosszabb-rövidebb elemekből álló, héttagú sípsort eleinte szájjal szólaltatták meg, később pedig szélszekrényre állítva működtették a szerkezetet. A sípok száma aztán gyarapodott, s ezzel párhuzamosan a megfelelő mennyiségű és erősségű levegőről is gondoskodni kellett. A mintát most is egy ősi hangszer, a duda adta. Az egyszerű bőrzsákból és két sípból álló hangszer a rómaiak körében volt népszerű. „Néró császár tudta, hogyan kell megszólaltatni a sípot, míg karjával a zsákot nyomja” – olvashatjuk Dion Krizosztómosz korabeli történész feljegyzésében.
Amikor a sípokat már folyamatosan lehetett működtetni, a következő lépésként azt kellett megoldani, hogy a fújtatott levegő csak bizonyos sípokat szólaltasson meg, miközben a többi néma marad. A két elem összekötése és a közéjük iktatott, nyitható-zárható szelepek feltalálása az alexandriai Kteszibiosz mérnök nevéhez fűződik. Az általa a Kr. e. III. században létrehozott szerkezetben a fújtatás műveletét hidraulikus prés végezte, a sípok váltakozó megszólalását hosszú lécek lenyomásával szabályozható szelepek biztosították. A találmány tehát már rendelkezett az orgona négy legfontosabb kellékével: a síppal, a fújtatóval, a szeleppel és a billentyűvel.
Az első ezredforduló előtt már a templomba is bevonult hangszerek hatalmas fújtatóit, szelepeit emberi erő hozta működésbe, a két – eleinte egymással szemben elhelyezkedő – billentyűsoron (manuálon) ketten játszottak.
A középkori nagy orgonák fújtatásához több tucat emberre volt szükség. A dél-angliai Winchester 1079 és 1093 között épült, majd a XV. századig többször átépített katedrálisában hetven ember kellett az orgona fújtatásához. Később mechanikus szerkezettel könnyítették ezt a folyamatot.
Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24