5 év

Öt év, ötezer előadás, ötcsillagos élmények

Az ötéves Művészetek Palotája számos különleges eseménnyel és kiadvánnyal ünnepli születésnapját. Olyan ajándékokkal szeretné meglepni közönségét, amely a minőség és sokszínűség újabb élményeit nyújtja a vendégeknek.

Fotópályázat

A jubileumi évforduló alkalmából a már jól ismert Élmény! Minden tekintetben. címmel hirdetett fotópályázatot a Müpa. A pályázat célja az volt, hogy a résztvevők a művészi alkotás és befogadás élményét a fotográfia eszközeivel megörökítsék és megosszák a képek nézőivel. A 2010. január 20. és február 17. között leadott pályamunkák a fotográfiai műfajok széles skáláján mozoghattak az alábbi kategóriák szerint:

  1. A felidézett élmény (a művészi alkotás és befogadás élménye)
  2. Kreatív (a művészi alkotás eszközeit, körülményeit megjelenítő csendélet, absztrakt, hangulatkép)
  3. A Művészetek Palotája épülete (külső, belső, valamint a szűkebb és tágabb környezete)

A pályázat minden előzetes várakozást felülmúlt, a 675 pályázó 1851 pályázati anyagot adott le, így a három meghirdetett kategóriában összesen 3388 képet neveztek a résztvevők.

A pályázat végeredménye a zsűri döntése alapján a következő lett:

A felidézett élmény kategória.
I. Kömöz Gergely: Sony World Photography Award
II. Czimbal Gyula: Kokas Ignác festőművész műtermében
III. Szabó Márta: Szárnyalj!

Kreatív kategória:
I. Dobos Sándor: Gibellina szobortervei
II. Pinter Leo: On the Way to Mupa…
III. Járdány Bence: Csak utánam!

A Művészetek Palotája épülete kategória:
I. Dömölky Dániel: Egy hangverseny képei
II. Dienes Szabolcs: Épületábrázolás
III. Holló Hunor: Fordulópont

A zsűri által kiválasztott legjobb fotókat egy kiállítás keretében egy hónapig bárki megtekinthette, melyek közül a közönség is megszavazhatta kedvencét.
A közönségdíjas pályamű Bóta Nikolett: Rács című alkotása lett.

Ötcsillagos élmény játék

Az ötéves születésnapját ünneplő Művészetek Palotája Ötcsillagos élmény játéka január 14-én, a Nuevo Ballet Español „Sangre Flamenca”-estjén kezdődött és június 16-áig, a Budapesti Wagner-napok utolsó előadásáig tartott.

A játék célja az volt, hogy a résztvevők minél több csillagot ragasszanak az élmény-gyűjtő kuponfüzeteikbe. A szabályok szerint az öt különböző színnel jelölt sorba a megfelelő, tehát öt különböző csillagot kellett beragasztani. A betelt kuponfüzet gyűjtőlapját a hátoldalán lévő adatokat kitöltve, a Müpa bejáratával szemben található ládába dobhatták be a játék résztvevői. Természetesen nem csak egy kuponfüzettel lehetett nevezni, hiszen minél többet tudott valaki ötféle színű csillaggal feltölteni, annál nagyobb volt az esélye, hogy kisorsolják.

Az értékes nyeremények között fotóalbumok, Müpa-kártyák, őszi bérletek és ajándékutalványok szerepeltek.

A nyertesek:

Müpa Élmény-kártya
1. Patkós Katalin, Pilisborosjenő
2. Dr. Csernákné Póth-Vecsei Mária, Budapest
3. Dr. Németh Anna Mária, Budapest
4. Almási Zsófia, Remeteszőlős
5. Pákh György, Budapest

Müpa 2010-es őszi bérlet
1. Lukács János, Budapest
2. Óhegyi Erzsébet, Budapest
3. Regős Paulina, Budapest
4. Keleti Éva, Budapest
5. Zöld András, Budapest

5000 forintos Müpa-ajándékutalvány
1. Papp Károlyné, Budapest
2. Papp Károly Ferencné, Budapest
3. Gyóllai Dániel, Budapest
4. Dr. Csernátony Éva, Budapest
5. Horacek Zsuzsa, Budapest
6. Kóbor Mária, Budapest
7. Láng Béla, Budapest
8. Lukács János, Budapest
9. Károly József, Budapest
10. Tóth Cecília Tünde, Budapest

Müpa fotóalbum
1. Szentesi Ferenc, Budapest
2. Feith Adrien, Budapest
3. Némethy Éva, Budapest
4. Dr. Boga Marianna, Budapest
5. Dr. Liptay Aladárné, Budapest
6. Kiss Renáta, Balatonalmádi
7. Szepesi András, Budapest
8. Dr. Sal István, Kistarcsa
9. Dr. Hamar János, Budapest
10. Almási Márk Benedek, Remeteszőlős
11. Bedő János, Budapest
12. Dr. Kovácsné Hajdu Zsuzsanna, Budapest
13. Dr. Csernátony Éva, Budapest
14. Németh Attila, Budapest
15. Némethy Éva, Budapest

Jegyautomaták

A szezon elejére megújult információs pult és kibővített jegypénztár után az ötéves Müpa jegyautomatákkal nyitott új fejezetet a közönség komfortérzetének fokozásában.
Az ország első, kulturális intézményben felállított jegyautomatái januártól kezdenek működni. A külföldön már bevált gyakorlat szerint ezentúl a Müpában sem kell a jegypénztárnál sorban állni az interneten vásárol jegyekért. Elég odafáradni a vásárlást igazoló voucherrel valamelyik automatához, amely a vonalkód leolvasása után kinyomtatja a jegyeket. Az érintőképernyős, könnyen kezelhető gépek nem csak az aznapra szóló, aktuális jegyeket nyomtatják ki, így aki több hangversenyre is vásárol jegyeket az interneten, egyetlen alkalommal hozzájuthat az összeshez, amelyik az adott voucheren szerepel.

Müpa-kártya

A jubileumi évforduló alkalmából 2010. március 14-én klubtagsági rendszerét is bevezeti a Müpa: az Élmény- és Ínyenc-kártya segítségével a klubtagok soron kívüli információkhoz és elővásárlási lehetőséghez juthatnak, kedvezményesen vásárolhatnak jegyeket, exkluzív szolgáltatásokat vehetnek igénybe, és további szálakkal kötődhetnek a különleges élményeket kínáló Müpához.
A szolgáltatással kapcsolatos további részletekről az alábbi linkre kattintva tájékozódhat: Müpa-kártya

Ötcsillagos Élményképek

Élményképek címmel fotóalbum jelent meg, amely fényképek és vendégkönyv-beírások révén nyújt ízelítőt a Müpát a világ élvonalába repítő eseményekből.
Az első hangverseny óta eltelt öt esztendő után nemcsak azért jelent rangot a Művészetek Palotájában szerepelni, mert itt van Európa egyik legújabb, legjobb akusztikával ellátott koncertterme. Azért is, mert aki fellép a Müpa színpadain, az a világ legnevesebb karmestereinek, legnagyobb művészeinek, legnagyobb zenekarainak, legelismertebb világsztárjainak sorába áll – felsorolni sem lehetne az elmúlt öt évben itt vendégszerepelt sztárvendégek sorát.
Ebből a gazdag kínálatból szeretne egy csokorra valót átadni ez a jubileumi kiadvány – egy kis ízelítőt a különleges ízléssel, különleges színvonalon összeállított „Müpa-menüből”.
A kiadvány megvásárolható a Művészetek Palotája információs pultjában és a Vince Könyvesboltban.

Ünnepi Müpa Magazin

A Müpa Magazin születésnapi különszámában szellemi életünk nobilitásai beszélnek arról, milyen módon érintette meg őket az épület, egy-egy előadás, milyen emlékek fűzik őket a Müpához. Egy csokorra való olvasható abból a sok száz kritikából, amely hazai és külföldi médiumokban látott napvilágot az itteni produkciók kapcsán. Színes összefoglaló illusztrálja a Müpát számokban, amiből az előadásokra és a jegyvásárlásokra vonatkozó adatokon kívül körvonalazódik még a vendéglátás volumene is.

X
X
X